Időről-időre rácsodálkozunk, hogy mennyi tehetséges sportolóval rendelkezik Vas megye, ahol profi és amatőr világbajnokok élnek, dolgoznak az újabb sikerekért. Legtöbbször önerőből készülnek és utaznak több száz kilométert, ahol bebizonyítják, hogy a mostoha körülmények dacára is kiváló eredményeket lehet elérni. Ez a történet tökéletesen illik a legutóbbi spartan race vasi világbajnokára.
Pedig koránt sem így indult Lakner Szilveszter pályafutása. A most 40 éves sportember, akit mindenki csak Szisziként ismer, jó hagyományok szerint a labdarúgópályán kezdte karrierjét. Hosszú évek, majd kínzó sérülések után szögre került az a bizonyos stoplis. Ekkor még elképzelhetetlen volt számára is, hogy egyszer a világ legjobbja lesz egy másik sportágban.
Mint a legtöbb gyerek, Te is focizni kezdtél. Miért pont erre esett a választásod?
– Látványsportról beszélünk, nagyon tetszett és szerettem is a labdarúgást. Már 13 éves korom óta rúgtam a bőrt. Először a Sabaria színeiben lettem igazolt labdarúgó, majd jött a Tanárképző Raszter, de pályafutásom során megfordultam még a Tápláni KSK, a Gencsapáti, az Egyházasrádóci SE, a Spari FC és az Újperint színeiben is. Rengeteg barátra tettem szert ennek a sportnak köszönhetően, de…
Jöttek a sérülések?
– Mint a legtöbb embernek, nekem is problémáim lettek a lábammal. Kisebb-nagyobb műtétekre is sor került a keresztszalag-szakadás miatt. Ettől óvatosabb is lett az ember és a félsz miatt ismét lehetett volna esély egy újabb – akár komolyabb – sérülésre. A szívem szakadt meg, de választanom kellett és úgy döntöttem, hogy be kell fejeznem a labdarúgó pályafutásom.
Mégis mi ösztönzött, hogy a focit követően egy meglehetősen éles váltással kipróbáld az extrém futást?
– Meglehetősen aktívan éltem az életem. A munkám mellett rendszeresen jártam edzésre, mérkőzésekre. Amikor elhatároztam, hogy abbahagyom a labdarúgást, nagyon elhagytam magam. Gyorsan fel is jöttek rám a kilók, így mindenképpen változtatni akartam ezen az életvitelen. Először csak futni kezdtem, persze a térdem miatt óvatosan tettem meg az első kilométereket. Aztán egyre többet és egyre hosszabb távot futottam. Mivel nincs ütközés, fizikai kontakt, hirtelen irányváltás, ezt az ízületem is jobban bírta.
Az akadályokkal tarkított pályák azért komolyabban igénybe veszi a szervezeted. Nem féltél az első versenyed előtt?
– Nem igazán, hiszen akkor már rendszeres edzésben voltam. Még 2016 nyarán Horváth Tamás, az STG-Szombathely csapat vezetője megkeresését követően tettem próbára magam az első Savaria Lagio Race-en. Nagyon tetszett, hogy az idő mellett a pályán található akadályok is nehezítik a futók feladatát. Mondhatom úgy is, hogy egymásra találtunk ezzel a sportággal.
Aztán ami jó bulinak tűnt, szép lassan több lett…
– A spartan race nagyon elnyerte a tetszésem. Az edzések mellett igyekeztem minél több versenyre eljutni. Persze itt is figyelembe kell venni, hogy korlátozottak az ember anyagi lehetőségei, de a térség legnagyobb versenyein igyekeztem ott lenni. Tavaly már félmaratonon, maratonon is elindultam és ennek köszönhetően nyílt megy egy kapu. Kubínska adott otthont 2018-ban a Hoľa BEAST elnevezésű megmérettetésnek, ami egyben világbajnoki kvalifikáció is volt. Az eredményeknek köszönhetően pedig ott lehettem Izlandon, a legnagyobbak között.
Bár több mint féléve volt a verseny, nyilván életre szóló élményekkel gazdagodtál…
– Természetesen. Nagyon kemény felkészüléssel a hátam mögött érkeztem a szigetországba. A decemberi időpont több szempontból sem kedvezett a résztvevőknek. Egyrészt 20 órán keresztül sötét volt, csak négy órán keresztül volt természetes fény. Ennek eredményeként fejlámpával róttuk a kilométereket. A világbajnokság ráadásul egy 24 órás verseny volt, egy körpályát kellett minél többször megtenni a rendelkezésre álló idő alatt. A pályát 28-30 akadály nehezítette és ezek bizony nagyon veszélyesek voltak. Egy rossz lépés, esés és akár halálos balesetet is szenvedhettünk volna. A rettenetes körülmények ellenére, az open kategóriában végül hét kört sikerült megtennem a 12-15 kilométeres pályán, ami aranyérmet jelentett. Nagyon boldog voltam, hogy sikerült…
Mi vitt előre, hiszen nyilván akadtak holtpontok?
– Elmesélhetem, miket láttam, de még ez sem adja vissza teljesen azt a képet. Hiába készült valaki hónapokon keresztül, bizony többen feladni kényszerültek a versenyt. Látni meglett embereket összetörten zokogni, akik feladták a versenyt, valóban lélekromboló tud lenni. Nekem viszont tartanom kellett magamat az elhatározásomhoz és menni előre. Ha egy pillanatra is meginog a hitem önmagamban, fel is adhatom a versenyt, mert már akkor el is veszítettem a küzdelmet. A legtöbb megmérettetésen pont ez visz előre: hogy menni kell előre!
Mennyi időt fordítasz edzésre?
– A munkám mellett igyekszem rendszeresen futni. Ez heti 2-3 napot és olyan 10-30 kilométert jelent. Ezen kívül egy kis gimnasztika és otthon, saját testsúlyos edzéssel tartom karban magam. Sajnos többre nincs lehetőségem és kapacitásom.
Világbajnoki címmel a zsebedben, milyen célokat tűztél ki magad elé?
– Sosem nézek ennyire előre, mindig a következő versenyre koncentrálok és ott próbálok minél jobb teljesítményt nyújtani. Az edzettségemnek megfelelően osztom be az erőmet is. Aztán, hogy ezt meddig lehet így csinálni? Nagyon jó kérdés, hiszen láttam 50-60 éves résztvevőket is a versenyeken. Erre talán az a legjobb válasz, hogy ameddig jól érzi magát az ember, addig csinálja. Ez egyébként az élet minden területén igaz: legyen szó hobbiról, munkáról vagy épp sportról.
Mely verseny lesz a következő?
– Legutóbb a Vasi Vasemberen vettem részt, ami nagy kihívás volt számomra. Tervben van az Ultra-BEAST is, amelynek idén Lengyelország ad otthont – ez ismét vb-kvalifikációs megmérettetés is lesz. Azonban hiába szeretném megőrizni a világbajnoki címem, úgy fest, erre nem lesz lehetőségem. Idén ennek a versenynek ugyanis Svédország ad otthont és a felmerülő költségeket önerőből sajnos nem tudom fedezni. Ugyanakkor itt szeretném megköszönni Tóth Péternek az eddigi támogatását.
Bízzunk benne, hogy addigra ez a probléma is elhárul. Végezetül mivel tölti szabadidejét egy világbajnok spartan racer?
– Nagyon szeretek az édesanyámmal, barátaimmal találkozni, beszélgetni, nevetni. Emellett kerékpározni is elmegyek, azonban az edzések és a munka mellett sok szabadidőm nincs. Főleg a versenyidőszakban, akkor mindent ennek kell alávetnem, de nincs is ezzel különösebb gond.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!
