Jelenleg Ausztráliában tartózkodik a Manchester United labdarúgó csapata, hogy a következő szezonra felkészüljön. Ole Gunnar Solskjear irányításával több barátságos mérkőzést is játszanak a kenguruk földjén. A Perth városában tartózkodó vörös ördögök azonban nemcsak a pályán, hanem azon kívül is szolgáltatnak érdekességet.

A következő szezonre készülű csapat vacsoráján került sor az új játékosok beavatására. Egy labdarúgó klubváltása után vagy a tehetséges ifjúsági keretből csatlakozó focistákat hagyományosan énekléssel köszöntik a társak. Ezen a rituálén esett át Aaron Wan-Bissaka és Daniel James is, akik saját stílusuknak megfelelő dalt választottak. A csapattársak tetszését inkább Unckle Kracker – Follow me előadása nyerte el.

Aztán sor került a már felnőtt csapathoz korábban csatlakozó Scott McTominay-re is, aki bizony kenterbe verte társait. A saját nevelésű skót labdarúgó Bill Withers felvételét adta elő rendkívül jól. Ez pedig hatalmas üdvrivalgást váltott ki a társak körében. Valószínű, hogy McTominay visszavonulását követően énekesi pályára lép?

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!