A negyedik futamához érkezett a gyorsasági kamion Európa-bajnokság. Ezúttal a németországi Nürburg adott otthont a versenyzőknek. A pilóták között pedig ott volt Kiss Norbert, a szombathelyiek kétszeres kontinensbajnoka is. A Tankpool24-Mercedes magyar pilótája eredményes hétvégét zárt, a szurkolók – és önmaga – legnagyobb örömére.

A 34 esztendős versenyző már korán jelezte, hogy komolyan kell venni, hiszen a szombati megmérettetés első felvonásán harmadik helyen végzett. Ezt a képet kicsit árnyalja, hogy a második futamon nem ért célban. Vasárnap aztán először a második helyről rajtolt, de szinte azonnal a kezdés után kilökték a pályáról. Ekkor úgy tűnt, hogy elszállt minden esély a jobb helyezésre, hiszen szinte a mezőny végére tudott visszatérni. Ezt a versenyt végül a hetedik helyen fejezte be.

Ezt követően is a második pozícióból startolt Kiss Norbert és az ötödik körben megelőzte André Kursimót. Bár a kamionja megsérült, ennek ellenére is sikerült jól és taktikusan vezetni, így megőrizte vezető helyét. A hátralévő nyolc körben akadtak próbálkozások a riválisok részéről, azonban hiába. Kiss Norbert megérdemelten nyerte meg a Nürburgringi futamot.

Az izgalmas és eseménydús hétvége után egyre szorosabbá válik az élmezőny. Bár a német Jochen Hahn magabiztosan, 172 ponttal vezeti a tabellát, az üldözők szép lassan csípik a távolságok. A második helyen a honfitársa Stephanie Halm áll 109 ponttal. Őket követik a spanyol Antonio Albacete és Kiss Norbert, akik egyaránt 107-107 egységnél járnak. A kamion Európa-bajnokság augusztus végén, a csehországi versenyhétvégével folytatódik.