A sorozatterhelés és az állandó versenyhelyzettől fejlődik talán a legjobban a versenyző. Igaz lehet ez az állítás szinte minden sportágra. Így vannak ezzel a dartsosok is, akiknek igyekeznek a szervezők minél több lehetőséget biztosítani az edzésekre valamint a komolyabb megmérettetésekre is. Ez pedig szép lassan hozza magával az eredményeket.

A Szombathelyi Darts Club Sportegyesület kötelékébe tartozó versenyzők igyekeznek a lehető legtöbb helyszínen elindulni és legtöbbször szép eredményekkel térnek haza. A hétvégén a budaörsi Fashion Trend Centerben találkoztak az ország legjobb dartsosai. Itt rendezték ugyanis a Steel Egyéni Nemzeti Bajnokság ötödik fordulóját, ahol öt vasi fiatalember is nyilat ragadott.

A felnőttek mezőnyébe Kámán Lehel, Németh Albert és Szajkó Roland nevezett, míg a gyermek korcsoportban Csóka Daniért, a serdülőknél Marton Olivérért izgulhattak a Szombathelyi Darts Club SE szimpatizánsai. Az óriási csatákat hozó mérkőzéseket követően Kámán Lehel és Németh Albert egyaránt a 33. helyen fejezte be a küzdelmeket.

Szajkó Roland 6-5-re megnyerte a tábla döntőt, ennek köszönhetően bebiztosította helyét a legjobb 32 között. Ezt követően a Darány DC egyik legjobbjával Darók Bélával került szembe, akivel egy élvezetes és fordulatokban gazdag mérkőzést játszottak. Végül 6-5 arányban szenvedett vereséget a szombathelyi versenyző, aki ezzel az előkelő 17. helyen végzett.

A serdülők mezőnyében Marton Olivér érett játékkal rukkolt ki és egy győzelemmel valamint két vereséggel zárta a játéknapot. A tehetséges fiatal versenyző minden mérkőzésén nagyon jól dobott, de nem sikerült megismételnie az előző fordulóban nyújtott kimagasló eredményét.

Csóka Dániel a gyermekek között indult és vette szép sorban az akadályokat. A Szombathelyi Darts Club SE versenyzője egészen a döntőig menetelt ahol 2-0 arányban elveszítette a finálét. Azonban figyelemreméltó, hogy a fiatal sportoló idén az elért második helye mellett már egy arany valamint egy bronzérmet is szerzett. Ezzel az eredménnyel pedig stabilan őrzi második pozícióját az összetett pontversenyben.

A felnőtteknek folytatás a következő héten az egyéni OB VI. fordulójával, míg Marton Olivérre 07.27-én és 07.28-án nemzetközi (WDF) verseny vár!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!