ITT követhették nálunk élőben a péntek esti Gyirmót – Haladás meccset, amely aztán 1-1-es döntetlennel ért véget.

GYIRMÓT FC GYŐR–HALADÁS 1–1 (1–1)
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion, 1180 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Becséri Gergely, Szalai Dániel)

GYIRMÓT: Pálfi – Villám, Lipták, Hudák D., Zeke – Vass Á. – Koltai (Szabó L., 63.), Lázár P. (Tóth B., 83.), Nagy P., Heffler N. – Szarka. Vezetőedző: Csertői Aurél

HALADÁS: Gyurján M. – Medgyes Z. (Tóth D., 73.), Jancsó, Jagodics M., Németh Milán, Nyári P. – Kiss B., Holdampf, Bosnjak– Németh Márió (Petró, 90.), Gaál B. (Eszlátyi, 85.). Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Lázár P. (1–0) a 10., Holdampf (1–1) a 24. percben

Az alábbiakban a 2 mester értékelésével ismerkedhetnek meg.

Csertői Aurél: – Aránylag sok hibával játszottunk, de szép góllal tudtunk vezetni. Védekezésben sok munkára van még szükségünk, támadásban meg még ennél is többre. Talán igazságosnak is mondható az eredmény, csapatként jól működtünk, de sokat kell még tenni a játékosoknak, hogy engem is meg tudjanak győzni.

Supka Attila: – Rangadó volt a javából. A játék képe és a két csapat összetétele alapján is. A gólok után mind a két együttes biztonságra törekedett, de a támadósorok játékában benne volt a gólszerzési lehetőség is.

 

 

 

 

A Haladás a 2. fordulóban, augusztus 7-én este 19 órakor a Siófok gárdáját fogadja a Rohonci úti stadionban.