A nyári szünetben sem tétlenkednek a szombathelyi teremlabdarúgók. A Kútház Haladás első és második csapata barátságos mérkőzéssel alapoztak az elkövetkezendő felkészülési időszakra. Azonban a jó hangulatú összecsapás mellett nagy hangsúlyt helyez a szakmai stáb az utánpótlásképzés színvonalára is, amiben ismert játékosok segédkeztek.

A tehetséges fiatalok számára ugyanis centerképzést tartottak a trénerek, amelyen a jövő nagy csillagai vettek részt. A felkészítésben fontos szerepet kap az is, hogy a gyerekeket elismert felnőtt játékosok oktassák. A jelenlegi csapatban pedig kétségtelen, hogy a legjobb támadó Dróth Zoltán, aki a Haladás mellett a válogatottban is ontja a gólokat.

A kezdeményezés egyébként hosszú lejáratú, így kéthetente különóra keretében készülhetnek a fiatalok. Ezzel egyébként minőségbeli javulást is várhat a klub vezetősége, hiszen Dróth Zoltán személyében egy nemzetközi színtéren is bizonyító támadótól tanulhatnak a gyerekek. Ebből pedig hosszútávon profitálhat majd a Haladás, hiszen Szombathelyen előszeretettel építik be a csapatba a saját nevelésű játékosokat.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!