A holland női röplabda-válogatottat irányító Jamie Morrison szerint csapata a jövő nyári olimpián az érmekért harcolhat, igaz, ehhez előbb ki kell jutnia Tokióba.

A 38 éves amerikai szakembert 2017 februárjában nevezték ki a holland női válogatott élére, amellyel azóta nyert Európa-bajnoki ezüstérmet, illetve negyedik helyen zárt a tavalyi világbajnokságon – utóbbi az ország történetének legjobb helyezése.
“Szerencsésnek mondhatom magam, mert fantasztikus generációval dolgozhatok együtt. A játékosok kiváló fizikai adottságokkal rendelkeznek, és napról napra jobb röplabdázókká válnak” – mondta az MTI-nek adott interjúban a szakember, aki 2009 és 2012, valamint 2014 és 2017 között az amerikai női válogatott másodedzőjeként olimpiai ezüstérmet, illetve világbajnoki címet is nyert. Pekingben a férfiválogatott segítőjeként ötkarikás aranyérmet is ünnepelhetett.
“A legfontosabb különbség az amerikai és a holland női válogatott között, hogy míg itt 16-17, a fiatalokat is beleszámolva maximum húsz olyan képességű játékos van, akik a legjobbakkal is felvehetik a harcot, addig a tengerentúlon legalább kétszáz” – mondta Morrison, aki azért vállalta a holland csapat vezetését, mert hiszi, jövőre Tokióban akár a legfényesebb éremért is harcban lehetnek.
A szövetségi kapitány a nyár elején élesen kritizálta a Nemzetközi Röplabda Szövetséget (FIVB) a sűrű versenynaptár miatt: május, vagyis az előző klubszezon vége óta játékosainak mindössze hat nap pihenőt tudott adni a különböző nemzetközi események miatt.
“Az edzőkollégáim és a röplabdázók sem boldogok, nagyon remélem, hogy az FIVB meghallgat minket” – nyilatkozta az amerikai edző. A hollandok május 21. és június 20. között a Nemzetek Ligájában szerepeltek, augusztus 1. és 4. között olimpiai kvalifikációs tornán vettek részt, a jövő vasárnap záruló Európa-bajnokság után pedig egyből utaznak Japánba, ahol szeptember 14. és 29. között a Világkupán játszanak, mielőtt a játékosok visszatérnek klubcsapataikba.
“Nem hiszem, hogy a világon van olyan munkavállaló, aki évi hat nap szabadsággal szeretne dolgozni. Ezek a lányok napi hat órán át vannak fizikai megterhelésnek kitéve, nem egyszerű egészségesen tartani őket” – jelentette ki Morrison.
A holland együttes hiába tartozik az olimpia esélyesei közé, egyelőre nem jutott ki Tokióba: az augusztusi selejtező minden eldöntő mérkőzésén 3-0-ra alulmaradtak az olaszokkal szemben, így a januári európai selejtezőt meg kell nyernie a kvalifikációhoz.
“Fájó volt az olaszoktól elszenvedett vereség, de remélem, a csapatom tanult abból a fiaskóból” – fogalmazott a szakember, aki szerint kellett jó néhány nap, amire játékosai túljutottak az augusztus elején történteken.
A holland röplabda erejét abban látja, hogy a szövetség remek munkát végez a kiválasztásban és az utánpótlás-nevelésben: elmondása szerint rengeteg jó szakember dolgozik Hollandiában, ennek is köszönhető, hogy jelenlegi Eb-keretéből a 20 éves Nika Daalderopra már most bátran számíthat.
Az Európa-bajnoksággal kapcsolatban kiemelte: bár forgatja kezdőcsapatát, ez nem azért van, mert akármelyik csapatot lebecsülné, egyszerűen így akarja kímélni játékosait.
“Én az Egyesült Államokból jöttem, az ottani kontinenstornán előfordult, hogy 25-3-ra nyertünk meg egy szettet. Európában ez lehetetlen, kiváló röplabdacsapatok vannak, mindenkit maximálisan tisztelnünk kell” – nyilatkozta Jamie Morrison, akinek a tokiói olimpia végéig van szerződése a holland szövetséggel.
A hollandok három mérkőzés után a maximális 9 ponttal vezetik a budapesti C csoportot, a folytatásban az észtekkel és a magyarokkal találkoznak még a Papp László Sportarénában.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!