Marco Antonio Rodríguez Moreno neve talán sok sportbarát számára ismeretlenül cseng. Edzőként bizonyíthatott volna a spanyol harmadosztályú klub, a Salamanca kispadján. Erre azonban már nem kerülhet sor, hiszen alig egy hét után a klub vezetése közölte, hogy megszűnt a spanyol és mexikói állampolgársággal is rendelkező Rodríguez kontraktusa.

Az ok elég prózai. A tréner a közösségi médiában árulta el, hogy nem tudta elfogadni a másodedző szerepét, míg José Luis Trejo, megfelelő engedélyek, papírok nélkül tölti be a vezetőedzői posztot. Ez pedig szabályellenes is, hiszen így hivatalosan nem foglalkoztathatja egyetlen csapat sem ebben a szerepkörben. Hozzátette a leköszönő edző, hogy soha nem engedné, hogy valaki képesítés nélkül az ő nevét használja.

Rudríguez Moreno egyébként játékvezetőként is tevékenykedett. Két emlékezetes mérkőzése miatt került célkeresztbe. Először a 2014-es labdarúgó világbajnokságon az Uruguay-Olaszország mérkőzésen fújta a sípot. Ezen a derbin harapta meg Chiellinit Luis Suarez és tiltották el hónapokra utóbbit a felvételek megtekintését követően.

Továbbá Ő vezette azt az elődöntőt is, amelyiken óriási csapást mért Németország a brazilokra. Az 1-7-es vereséget követően óriási felháborodás volt a dél-amerikai országban. Rodríguez egyébként 2006-os és a 2010-es vb-n is tevékenykedett, de a 2014-es tornát követően visszavonult és televíziós szakkommentátor lett. Edzőként ez a felkérés volt az első megbízatása.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!