Feczkó Tamást nevezte ki vezetőedzőnek a labdarúgó OTP Bank Ligában öt fordulót követően sereghajtó DVTK.

    A klub szerdai tájékoztatása szerint a 41 éves szakember foglalja el Fernando Fernández helyét.
A nyíregyházi születésű Feczkó Tamás 2017-ben a Balmazújvárost, 2018-ban az MTK-t juttatta fel az élvonalba, utóbbi klub kispadjáról március közepén állt fel.
A diósgyőriektől kedden távozott a spanyol Fernando Fernández vezetőedző, aki 2018 áprilisától irányította az együttest. A csapat győzelemmel kezdte, majd négy vereséggel folytatta szereplését a bajnokságban.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!