A hajrához ért a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely férfi kosárlabdacsapatának felkészülése. Gasper Okorn tanítványai az augusztusi alapozást követően több edzőmérkőzést is játszott. Csütörtökön valamint pénteken pedig egy különleges főpróba következik. Ekkor rendezik ugyanis az Aréna Savariában a 10. Horváth Zoltán Emléktornát.

A kiváló egykori kosaras Pécsett, majd az Atomerőmű színeiben ért el sikereket játékosként. Ezt követően – egy görögországi valamint paksi kitérő után – igazolt Szombathelyre. A szurkolók alázata és emberi példamutatása miatt szerette meg. 2009. december 28-án Tömörd határában egy tragikus autóbalesetben veszítette életét.

Emlékét azóta minden magyar kosárlabda szerető szívében őrzi. A sárga-feketék pedig emléktornával tisztelet Cece előtt. A sajtótájékoztató megnyitóját követően Illés Károly alpolgármester méltatta Horváth Zoltánt és felhívta a figyelmet arra, hogy vannak sebek, amelyek az idő múlásával sem gyógyulnak be. Egy valódi példakép volt a játékos, akit kemény munkabírása miatt még a rivális táborok is elismertek.

Gráczer György ügyvezető igazgató vette át a szót. A klubvezető a csapat összetételéről valamint a felkészülésnek eddigi megtett útjáról számolt be. Hozzátette azt is, hogy a rövid – néhány hetes – időszak alatt kellett ütőképes csapatot formálni és mindenki szeretne a közelgő Bajnokok Ligája selejtezőkörét sikerrel venni.

A csapatkapitány Váradi Benedek is megerősítette az ügyvezető igazgató szavait. A nagyváradi mérkőzés előtt azonban szeretne mindenki méltó módon emlékezni Horváth Zoltánra. Végezetül egy Cecével közös élményét idézte fel a kosaras a sajtó megjelent munkatársainak. A közös sportkarácsonyon egy rendkívül szimpatikus játékost ismerhetett meg Cece személyében.

Végül essen néhány szó az emléktornáról is. A rendezvényen ezúttal a Temesvár, a Komarno valamint a Bécs lép pályára a házigazda mellett. Csütörtökön délután kezdődnek selejtezők, majd pénteken kerül sor a helyosztókra. Fontos információ, hogy mindkét napon 15:30-kor nyitnak a pénztárak valamint a tornára a Falco KC éves bérletei érvényesek lesznek.

10. Horváth Zoltán Emléktorna

2019. szeptember 12. – csütörtök
16:30 Vienna (AUT) – Timisoara (ROM)
18:15 Megemlékezés, ünnepélyes megnyitó
19:00 Falco – Komarno (SLO)

2019. szeptember 13. – péntek
16:30 mérkőzés a 3. helyért
19:00 mérkőzés az 1. helyért
Eredményhirdetés

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!