Pályafutása első felnőtt világbajnokságán helytállt Boros Viktória: a szombathelyi súlyemelő a thaiföldi viadalon mindkét fogásnemben, így összetettben is megjavította egyéni legjobbját a 87 kilogrammos kategória C csoportjának kedd esti versenyén.

    A Haladás VSE tehetsége, aki a hét főből álló csoport egyetlen húsz év alatti indulója volt, szakításban 82 kilón remekül kezdett. Ugyanígy folytatta 86-on, majd a már egyéni rekordot jelentő 89 kilogrammal is magabiztosan bánt el.
Lökésben 102 kg volt a kezdősúlya, ami nem okozott neki gondot. Másodikra 106 kiló következett, harmadikra pedig 110, kifogástalan kivitelezésben.
“Az volt a célom, hogy életem első felnőtt világbajnokságán megjavítsam eddigi legjobbjaimat, a 88 kilót szakításban, és a 109-et lökésben, továbbá, hogy hat jó gyakorlatot mutassak be” – mondta elégedetten a 18 éves súlyemelő, miután teljes mértékben teljesítette vállalt feladatát.
A C csoportban két vetélytársát tudta megelőzni, végső helyezésére a 87 kg A csoportjának csütörtöki versenye után derül fény.
A magyar csapatból másodikként Szuromi Tímea szerepel, ő a 81 kilósok B csoportjának tagjaként szerdán lép a dobogóra.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!