Az utóbbi hetekben egyre jobb formában versenyzett Kiss Norbert, a szombathelyi születésű, korábbi kétszeres Európa-bajnok kamionos. Joggal reménykedett a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája a gyorsasági kamion Eb idei szezonjának utolsó előtti versenyhétvégéjén, amelynek a franciaországi Le Mans adott otthont.

A kedvező előjelek ellenére nem sikerült a négy futamon pontot szereznie. A kálvária már a szombati versenynapon elkezdődött. Először a motortér füstölése okozott gondot, amit a motorcsere sem orvosolt. A füst miatt ráadásul kizárták a futamból és a második versenyt sereghajtó pozícióból kezdte a pilóta. Ekkor egy ütközés okozott műszaki problémát, így feladni kényszerült a futamon.

A franciaországi helyszín második napján is elpártolt Kiss Norberttől a szerencse. Teljesítményére nem lehetet panasz, hiszen a negyedik legjobb köridőt érte el a délelőtti időmérőn, a két hátralévő versenyt nem tudta már befejezni – szintén műszaki problémák miatt. A 34 éves pilóta így összetettben 156 ponttal a hatodik, és már nincs esélye elérni a dobogót. Az Eb utolsó felvonását a hétvégén rendezik Spanyolországban.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!