A hosszúra nyúlt alapozás után megkezdődött a női amatőr bajnokság, amelyben érintett volt a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület gárdája is. Szabó László tanítványaira egy hosszú út várt, hiszen Szegeden kellett pályára lépniük a hétvégén. Ráadásul komoly hiányzója is akadt a vasi alakulatnak, hiszen Szabó-Haklits Zsuzsa műtét után lábadozik.

Talán a hosszú út vagy a szezon eleje tette nehézzé a mérkőzést, de a kezdést követően nem találta a ritmust a SzoESE. Könnyű kosarakat kaptak és a dobások pontosságával is gondok akadtak. A negyed végéhez közeledve aztán sikerült stabilizálni a védekezést, ezzel lőtávolon belül maradtak a szombathelyiek.

A folytatásban aztán meg is lett a hatása a váltásnak. A kemény védekezés nem ízlett a Szegednek, akik ebben a periódusban csak öt pontot dobtak, míg a SzoESE szép lassan ledolgozta hátrányát és a nagyszünetre már egállal vonulhattak a csapatok. A fordulás után is a vasi lányok akarata érvényesült és Püspöki valamint Plózer pontjaival szép lassan meglépett Szabó László együttese.

A záró negyedben aztán mindent megpróbált a Szeged a fordításért. A felzárkózás sikerült, de a győzelmet már nem tudta megszerezni az alföldi alakulat. Ezzel együtt teljesen megérdemelt és nagyon fontos győzelmet aratott a SzoESE.

Szegedi KE – SzoESE 42-48 (19-12, 5-12, 7-14, 11-10)

SzoESE: Jakubovics 2, Püspöki 13/3, Balogh 8, Sándor 4, Plózer 11.
Csere: Koltay 8/6, Feigl 2, Mezősi -, Soós A., Horváth L.
Vezetőedző: Szabó László

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!