Válogatottunk ebben a hónapban két újabb felkészülési mérkőzés előtt áll, október 11-én Zalaegerszegen fogadja a horvátokat, négy nappal később pedig Celjében lép pályára a szlovénok ellen lép pályára.

Gera Zoltán a két szeptemberi mérkőzés tapasztalatai alapján több új játékost is meghívott a keretbe, amelyben ezúttal hét külföldön légióskodó futballista készül majd. Válogatott kerettag a diósgyőri Korbély Kristóf, aki korábban még nem szerepelt korosztályos nemzeti csapatban, meghívót kapott a szlovák másodosztályban futballozó Varjas Zoltán, és hazautazik az összetartásra Portugáliából Csoboth Kevin is. Lehetőséget kap a bizonyításra Csoboth korábbi U19-es válogatottbeli csapattársa, Majnovics Martin is, aki az osztrák Mattersburgban szerepel, így összesen nyolcan képviselik a 2000-es születésű korosztályt, ugyanannyian, mint az 1998-ast, míg 1999-es születésű labdarúgóból heten vannak a keretben. A keret tagja a Szombathelyi Haladás középpályása, Kiss Bence is.

– Levontuk a tanulságokat az előző meccsekből, ezután már a következő mérkőzésekre kell koncentrálnunk. Ismét két nagyon erős riválissal mérkőzünk meg, ezért fontos, hogy előrelépjünk a játék minden elemében, különösen a norvégok elleni találkozóhoz képest. Ahogy azt a közös munka elején is említettem, egy hosszú listát állítottunk össze a válogatottban szóba jöhető játékosokról, szeretnénk minél többet megismerni közülük, hogy kialakíthassuk az optimális keretet. Ennek megfelelően ezúttal is érkeznek új játékosok az összetartásra, akik az előttünk álló másfél hétben megkapják a lehetőséget a bizonyításra – mondta az mlsz.hu-nak Gera Zoltán.

Az U21-es válogatott októberi programja:

Október 11, 20.00
Magyarország-Horvátország, ZTE Aréna

Október 15., 18.00
Szlovénia-Magyarország, Celje

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Demjén Patrik (ZTE FC), Varga Ádám Gábor (Soroksár), Varga Ádám (Tiszakécske).

Védők: Bolla Bendegúz (ZTE FC), Kovács Krisztián (Győri ETO), Varjas Zoltán (Komárno)
Nagy Zsombor (MTK Budapest), Szalai Attila (Apollón), Tóth Bence (Vasas), Majnovics Martin (Mattersburg).

Középpályások: Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd), Szabó Bence (DVTK), Kiss Bence (Haladás), Hinora Kristóf (Vasas), Tajti Mátyás (Zagleibe Lubin), Schäfer András (Chievo)
Csonka András (Ferencváros/Soroksár).

 

 

 

 

Támadók: Csoboth Kevin (Benfica), Korbély Kristóf (DVTK), Kovácsréti Márk (Kisvárda), Szánthó Regő (Győri ETO), Bíró Bence (Guimares), Májer Milán (Gyirmót).

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!