Hosszú évek óta kerül megrendezésre a szombathelyi Goju Kupa 2019 a vasi megyeszékhelyen. Az Aréna Savaria parkettáját több mint  százhetven karatéka töltötte meg, míg a lelátón ismerősök, barátok és családtagok buzdították a versenyzőket. A rendezvény lebonyolítását teljes egészében a „Leo” Karate – do Sportegyesület vállalta magára, amely garantálta a kiváló színvonalat.

A nyílt, nemzetközi megmérettetésen több szakágban és korosztályban mérettettek meg a sportolók. A seregszemlén nemcsak az ország legjobb versenyzői vettek részt, hanem a határon túlról is érkeztek sportbarátok, ezzel is emelve a rendezvény színvonalát.

Gál Róbert a „Leo” Karate – do sportegyesület vezetője, ezúttal főrendezőként is tevékenykedett. A Hungarysportnak elárulta, hogy nagyon keményen készültek a szombathelyi tanítványok. Többen közülük első ízben lépnek kiemelt versenyen tatamira, hogy szokják a közeget és rutinnal vértezzék fel magukat. Látva a teljesítményüket maximálisan elégedettek lehetnek velük a hazai szurkolók.

A versenyzőknek pedig komoly volt a tét, hiszen a legjobb három karatéka érmekkel, oklevelekkel bővült a repertoárjuk. A bajnokok ezen felül egy óriási serleget is kaptak. Ugyanakkor kicsit előre tekintve a Goju Kupa kiváló felkészülést nyújtott a sportolóknak a közelgő Európa-bajnokságra, amelyen több vasi versenyző is részt vesz.

Vasi éremtáblázat

“Leo” Karate-do SE
13 arany
18 ezüst
21 bronz

Karate-do SE
1 arany
1 ezüst
4 bronz

Sakura SE
3 arany
4 ezüst
4 bronz

Tápláni Karate Egyesület
4 arany
6 ezüst
7 bronz

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!