Hosszú út és késői kezdés – nem a legjobb előjel volt a Hungast-Haladás VSE számára, amely péntek este 3. mérkőzését játszotta a 2019/2020-as bajnoki során. Az extra ligában érdekelt vasi zöld-fehérek a Jászberény otthonába látogattak. A vendégeknél helyet kapott a keretben a csapat új szerzeménye Cajigal Daymara Lescay is.

Hiába a nagy fogadkozás szombathelyi oldalról, a hazaiak kezdték jobban a találkozót. Faragó Fanniék sokkal pontosabban játszottak és kihasználták a vendégek minden apró megingását. Leiszt Máté időkéréssel és cserékkel próbálta megzavarni a jászsági csapatot – kevés sikerrel. A magabiztos produkció eredményeként az első szettet 25-15 arányban nyerték a hazaiak.

A folytatásban sem változott sokat a játék képe. Hiába próbált mindent megtenni a Haladás játékosai, nem sikerült fogást találni a jó nevekből megerősített házigazdákon, miközben a vendéglátók minden megingást könyörtelenül megtoroltak, így alig negyven perc után már kettővel ment a Jászberény (25-14).

Az utolsó felvonást a Haladás kezdte jobban. Pár pontos fórra is szert tettek Vacsiék, azonban érkezett a hazai időkérés, ezzel pedig megtört a vendégek lendülete. A szett közepére már jókora előnyt kovácsolt össze a Jászberény, amivel jól sáfárkodtak a találkozó végéig és ezzel megérdemelten tartották otthon a bajnoki pontokat.

Jászberény Volleball Team – Hungast-Haladás VSE 3-0 (15, 14, 16)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!