A hétvége során újfent bizonyítást nyert, hogy a Vas Megyei I. osztályú bajnokság 2019/20-as kiírása a szokásosnál is izgalmasabbra sikeredett, mint azt előzetesen bárki is gondolta volna. A 12. játéknapon rengeteg mérkőzésen döntött egy gól, a forduló gólátlaga viszont nem lett túlságosan magas, az őszi borongós idő a csapatok teljesítményére is rányomta a bélyegét. 

Az egyaránt az alsóházban tanyázó Lukácsházára és a Szentgotthárdra sem várt könnyű feladat a hétvége során, előbbi az Egyházasrádócot fogadta, utóbbi pedig a remek támadókkal rendelkező Vasvárt. Mindkét találkozón 1:1-es végeredmény született, amely azt jelenti, hogy mind a 4 együttes 1 ponttal lett gazdagabb a forduló után.

Álmoskás mérkőzésen győzte le hazai pályán a sereghajtót a Répcelak együttese, a jánosháziak masszívan, saját térfelüket megszállva igyekeztek megvédeni kapujukat a góltól, ám egy pontrúgást követően a lecsorgóra a répcelakiak csaptak le előbb, amellyel a 2. játékrész elején megszerezték a vezetést. A találkozóra hátralévő részében sem pörögtek túlságosan a csapatok, a hazaiak azonban így is alakítottak ki veszélyes helyzeteket, ám újabb gól már nem született a találkozón.

Nehéz összecsapás várt a címvédőre az egyik újonc otthonában, a Szarvaskend szervezett játékával szorgosan gyűjtögeti a pontjait az első osztályban is, így előzetesen lehetett is arra számítani, hogy nem lesz könnyű dolga a Celldömölknek. Ennek ellenére viszonylag korán, már az első játékrész közepén megszerezte az előnyt a vendég gárda, és az eredmény már nem is változott a lefújásig.

Egy góllal bizonyult jobbnak a Körmend a Királynál, a Rum pedig a Rábapatynál, mindkét párosításban 2:1-es hazai győzelem született. A szombathelyiek ugyan vezettek Körmenden, de a második játékrész közepén egyenlített, majd a lefújás előtt 3 perccel fordított is a hazai csapat.

Ismét komoly vereségbe szaladt bele a Csepreg, nagy meglepetésre a kőszegiek 5 gólt lőttek saját pályáján a csepregi legénységnek.

Fordulatos és izgalmas mérkőzést követően hozta el a 3 pontot a Vép Bükről. A találkozót a vendégek kezdték jobban, ám egyenlíteni tudott a házigazda, ám, amikor már azt hittük volna, hogy a félidei pihenőre 1:1-es eredménnyel térnek a felek, akkor ismét betalált a Vép. A második etap elejét szintén megnyomta a vendég alakulat, amelynek köszönhetően már 2 gólosra növelték az előnyüket. A bükiek azonban nem adták fel, és hamar össze is jött számukra a szépítés, de egyenlíteniük már nem sikerült a hátralévő időben.

Jegyzőkönyvek, tabella

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!