Hétfő este még bajnoki mérkőzést vívott a Haladás VSE élvonalbeli futsal együttes az Aramis ellen. Szerdán viszont már Pécsett volt jelenése a vasi zöld-fehéreknek. A férfi Magyar Kupa főtábla első fordulóját rendezték a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A rivális sem teljesen ismeretlen, hiszen a másodosztályban érdekelt PTE néhány hete a Hali csikócsapatát verte bajnoki találkozón.

Tapogatózó játékkal indult a mérkőzés, melyen inkább a vendégek akarata érvényesült. Ennek gyorsan meg is lett az eredménye. A 7. percben egy szép akció végén Michel Meló mattolta Ambrusics kapust. Ezután is inkább a Haladás dominált, de újabb gólt nem tudott szerezni. Talán a hétfői mérkőzés számlájára írható a kis pontatlanság.

Ez viszont nem hatotta meg a PEAC együttesét, mert egy kósza ellenakcióból Spannenberger Máté egalizált a félidő hajrája előtt. Ez feltüzelte a játékosokat, mert mindkét együttes előnnyel akart szünetre vonulni. Martinez villant is egyet, ez pedig Haladás vezetést jelentett. Az örömbe azonban jutott egy kis üröm is, hiszen Hajmásit kiállították a játékvezetők.

Az emberelőnyt azonnal ki is használta a Pécs. Reith Renátó találatával 2-2-re módosult az állás és lett ismét nyílt a találkozó. Egyre jobban nyomott a Haladás, miközben a hazaiak keményen védekeztek. Volt, hogy nem egészen szabályos körülmények között, amit a sípmesterek kiszúrtak. A 32. percben Szentes is piros lapot kapott, Vas pedig büntetett.

A hajrában aztán mindent egy lapra tett fel a Baranya megyei együttes, de újabb gólt csak a vendégek szereztek. A szerkezetváltás dacára a Haladás támadója villant, Dróth pedig beállította a 4-2-es végeredményt. A szombathelyiek megérdemelten nyerték meg az összecsapást és jutottak tovább a 2. fordulóba.

PTE-PEAC R-BUS – Haladás VSE 2-4 (1-2)

Haladás: Alasztics – Michel Melo, Dróth, Vas, Martinez.
Csere: Gyimesi, Sásdi (kapusok) – Hajmási, Horváth P., Simic, Sipos G., Gerencsér, Péter Á., Vidák.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerző: Spannenberger, Reith illetve Michel Melo, Martinez, Vas, Dróth

Kiállítva: Szentes illetve Hajmási

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!