Néhány nap múlva kés alá kerül Németh Márió sérült lába. A Szombathelyi Haladás középpályása a Nyíregyháza elleni találkozó hajrájában egy cselt, majd egy ütközést követően került a földre. Az orvosi stáb gyors segítsége ellenére sem tudta folytatni a mérkőzést a játékos. Ráadásul ekkor már cserelehetősége sem volt a hazaiak mesterének.

A vizsgálatok gyorsan kiderítették a probléma gyökerét. Németh Márió még 2016. októberében sérült meg a Mezőkövesd ellen. A hasonlóság hátterében ugyanaz áll, nevezetesen a bal térdben az elülső keresztszalag szakadt el. Akkor is egy műtétre volt szükség, de a hosszú felépülés dacára nem volt többé problémája a játékosnak a lábával. Egész idáig.

Németh Márió a csapat hivatalos honlapjának elárulta, hogy a tervek szerint már jövő hét elején megműtik Siófokon. Az operációt Dr. Majzik Ervin végzi majd el. A felépülés ezúttal is legalább fél évet vesz majd igénybe. Ez viszont azt is jelenti, hogy minden bizonnyal nem lép már pályára a középpályás a 2019/2020-as bajnoki évad során.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!