A Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. ezúttal is alaposan kitett magáért. Néhány éve a röplabda sportágat szerette volna népszerűsíteni és ehhez segítő kezet nyújtott az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány valamint a Magyar Röplabda Szövetség is. Az eredményt pedig már láthattuk egy-egy korábbi hasonló sportrendezvényen.

November 12-én már a második Ovi-Röpi Kupát rendezték meg Szombathelyen, a Sugár úti sportcsarnokban. A seregszemlére a vasi megyeszékhelyről valamint annak vonzáskörzetéből érkezett óvodás csapatokat vártak a szervezők. A 3-6 éves korú gyerekek önfeledten játszottak kedden, igazi sportos délutánt varázsolva kicsiknek és nagyoknak.

A rendezvénynek egyik legfőbb célja volt a mozgás megszerettetése mellett, hogy a jövő röplabdázóit időben elkezdjék a szakemberek képezni. Ehhez pedig kiváló alkalmat szolgáltat a zsinórlabda bajnokság és kupa. Ezzel az utánpótlás-nevelés és a tehetségek kiválasztásának lehetősége tovább bővült.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!