A Mosonmagyaróvár együttese látogatott péntek este a vasi megyeszékhelyre. Az ellenfele a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület férfi kosárlabda csapata volt az NB II.-nyugati csoportjában. A MOGAAC és a SzoESE 1-1 győzelmet szerzett a bajnokság során, így joggal reménykedtek a vendégek egy esetleges meglepetés eredményben.

Hamar kiderült, hogy ezen az estén csak a hazai kosarasok elképzelései sikerülhetnek. Még a feldobás után fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán Novák pontjaival meglógott a SzoESE. Jól játszott a házigazda, nem szórta el a labdákat és csak biztosnak tűnő kísérleteket engedtek el. A negyed végére már megnyugtató előnye volt a vasi alakulatnak.

Majd bemelegedett a játékba Gábor és Mészáros is, így pedig tovább nyílt az olló és ezzel a különbség is a csapatok között. Hiába kért időt a vendégek mestere, tanítványai leginkább a támadásban voltak rendkívül pontatlanok. A szünetben 44-30 állt az eredményjelzőn, úgy tűnt el is dőlt a találkozó.

A fordulás után még egyszer megrázta magát a mosonmagyaróvári alakulat, de ez csak ahhoz volt elegendő, hogy ne nőljön a különbség a felek között. Mészáros mellett Horváth is ponterősen játszott és még arra is lehetőség nyílt, hogy Kéri Péter, a hazaiak vezetőedzője minden mezőnyjátékosának lehetőséget adjon a találkozón.

A győzelem egyetlen percig sem forgott veszélyben, amit leginkább a kiváló dobóformának köszönhetnek a hazaiak. A keret erősségét pedig jól mutatja, hogy 11 játékosból 10 kosaras szerzet pontot a derbin. Győzelmével a SzoESE fellépett a tabella 5. helyére, míg a MOGAAC a 8. pozíciót foglalja el.

SzoESE – MOGAAC 90-66 (21-15, 23-15, 22-22, 24-14)

SzoESE: Horváth 16, Novák 10, Mészáros 30/12, Kerekes 1, Schweighoffer 8/3.
Csere: Gábor 9, Bojkovszky 6, Monek 4, Németh 4, Frisnyák 2, Gombkötő -.
Vezetőedző: Kéri Péter

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!