Néhány nap alatt két nehéz mérkőzést is játszott a Haladás VSE élvonalbeli futsal együttes. Kedden a 11. forduló zárómérkőzésén a címvédő Berettyóújfalu ellen léptek pályára Horváth Péterék, pénteken pedig az ősi rivális Dunaferr otthonába látogatott a vasi alakulat. A hétközi fordulót balszerencsés módon elveszítették, így mindenképpen javítani szerettek volna a játékosok.

Ennek ellenére sem sikerült támadólag fellépni, hiszen már a második percben örülhettek a hazai szurkolók. Pál Patrik talált be egy formás akciót követően. Ez a gól megnyugtatta a Dunaferrt, míg a szombathelyiek kissé kapkodó játékkal rukkoltak ki. Ennek eredményeként helyzetekig jutottak csak el a vendégek, míg az újabb találatot a hazaiak jegyezték.

Fridrich a 14. percben már kettőre növelte csapata előnyét. Ekkor viszont váltott a Haladás is, aminek meg is lett az eredménye. Michel Melo ragyogó találatával felzárkózott a zöld-fehér alakulat. A szünet után pedig azonnal egalizáltak is Simic révén. Ez a “tiszta lap” jótékony hatással volt a vendégekre, akik egymás után vezették támadásaikat.

A 28. percre pedig góllá érett a vasi nyomás. Vas Ádám találatával először vezetett a szombathelyi alakulat. A hajrában aztán a Dunaferr vészkapusra váltott, így jobbára a házigazda birtokolta a játékszert. Azonban elég volt egy megingás és ezt a házi gólfelelős Dróth Zoltán keményen megbüntette – növelve ezzel a különbséget.

A ráadás pedig még csak ezután következett. A találkozón több nagy védést is bemutatott Sásdi Bálint, az utolsó percben pedig bizonyította, hogy lábban is hasznosan tud játszani. Góljával beállította az 2-5-ös végeredményt. A három pont mellett az eredményes játéknak is örülhetett Juanra vezetőedző. Sikerének köszönhetően továbbra is második helyen áll a 10 csapatos élvonalban a Haladás.

Dunaferr DUE-DUTRADE FC – Haladás VSE 2-5 (2-1)

Haladás: Sásdi – Michel Melo, Dróth, Vas, Martinez.
Csere: Gyimesi, Alasztics (kapusok) – Hajmási, Horváth P., Simic, Sipos, Gerencsér, Péter, Vidák.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerző: Pál, Fridrich illetve Michel Melo, Simic, Vas, Dróth, Sásdi

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!