Nehéz mérkőzés várt a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület csapatára, amely hétfő este a férfi egyetemi bajnokság nyugati csoportjának 7. fordulójában volt érdekelt. Az ellenfél az a Közgáz SC volt, amely ebben a szezonban szintén 100 százalékos teljesítménnyel ki, akárcsak a vasi alakulat. Izgalmas összecsapásnak ígérkezett tehát a derbi.

Idegesen kezdtek a játékosok, nagyon nehezen találták a ritmust, ennek megfelelően a pontokra is várni kellett. A játékrész közepén 5-5 állt az eredményjelzőn, ekkor viszont megrázta magát a SzoESE és Horváth kosaraival 8-0-ás rohammal jelezték az ellenfélnek győzelmi szándékukat. A vendégek a negyed végéig kozmetikáztak az eredményen, de a különbség állandósulni látszott.

Schveighoffer is szépen termelni kezdte a pontokat, azonban a 14. perctől megakadt a szombathelyiek szekere. Az ellenfél Úr vezetésével egyenlítettek, azonban a vezetést már nem sikerült átvenniük, köszönhetően Oroszi látványos kosarának. A negyed végén volt még egy kísérlet a vendég oldalon a fordításra, de pontatlanul céloztak a játékosok.

A szünet után sem változott sokat a játék képe. A SzoESE – amikor elkapta a fonalat – tetszetős akciók végén növelte előnyét, amit a Közgáz próbálta lehetőségeihez képest ledolgozni. Körmendi betörését követően Horváth közelről volt eredményes, így visszaállt a megszokott 6-8 pontos vezetés, ami kulcsfontosságú volt, mint utólag kiderült.

A megnyugtató előny jótékony hatást gyakorolt a SzoESE játékára. A magabiztos védekezés mellé pontosabb támadások párosultak, így hamar meglépett a vasi alakulat és az előny is 10 pont fölé kúszott. A “közgázosok” triplákkal még egyszer sikerült mínusz ötre feljönniük, de ezzel ellőtték minden puskaporukat. A hazai együttes megérdemelten nyert és már egyedül ők veretlenek az egyetemi bajnokság nyugati csoportjában.

SzOESE – Közgáz SC 73-61 (14-8, 19-21, 14-12, 26-20)

SzoESE: Czukor 6/6, Oroszi 11/3, Körmendi 11/3, Horváth 23/3, Schveighoffer 15/3.
Csere: Novák 3, Monek 2, Soós 2, Frisnyák -.
Vezetőedző: Kéri Péter

Közgáz legeredményesebb dobói: Úr 18, Laczó 13/12, Kiss 11.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!