ITT írtuk, meg a világbajnokság beharangozóját, ha pedig IDE kattintasz, elolvashatod, hogy mikor érkezett meg az indiai Kalkuttába a szombathelyi erősember.

A 15 ország 23 versenyzőjével lebonyolítandó világesemény helyszínéről kérésünkre péntek délután jelentkezett be Gadó András.

– Picit vontatott regisztráció után lezajlott a mérlegelés, 103.2 kg-mal mértek, ami teljesen jó a 105 kg-os kategóriához! Ezután, a technikai megbeszélésen köszöntött bennünket a kalkuttai polgármester, majd Marcell Speech, a világbajnokságot felügyelő nemzetközi sportági szervezet, az SCL elnöke köszöntötte a résztvevőket. Ezen jelen volt a szíriai, de jelenleg Holandiában élő Simon Suleiman főbíró is – tudósított a mai nap történéseiről Gadó András.

 

A szombathelyi sportembertől tudtuk meg azt is, hogy 1 versenyszámot lecseréltek a selejtező nap versenyszámai közül.

– Ez még kedvező is lehet számomra, hiszen így a rönknyomás a döntő nap versenyszámai között szerepel majd, helyette a selejtező napon egy tartó szám került a palettára – tette hozzá Gadó András.

A szombati verseny magyar idő szerint 4.45-kor kezdődik. Hajrá, András!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!