Rendkívül feszített menetrendje volt idén a szombathelyi dartsosoknak, akiknek több fronton kellett helyt állniuk. A Szombathelyi Darts Club Sportegyesület folyamatosan bővülő létszámának köszönhetően több csapatot is indított, ezek pedig rendre szép eredményeket értek el. Csak úgy, mint legutóbb az élvonalbeli bajnokság során.

Az erőviszonyokat és a csapatok összetételét tekintve is nehéznek ígérkezett a szombathelyi Steel alakulatnak, amely az A-jelű csoportba került. Mint kiderült, a csoport három továbbjutója a Győr, a Smile DC valamint a Sport DC is bejutott az elődöntőbe. Ez is jól mutatja mennyire erős ágra került a Csóka András, Kámán Lehel, Kozmor József, Németh Albert és Szajkó Roland összetételű vasi együttes.

A csoportkör után a szombathelyi alakulat az alsóházba került. Ott azonban ellent mondást nem tűrően játszottak. Először a Pécsi DC-t múlták felül 2-0-ra, majd a döntőben a Piliscsaba is fejet hajtott a vasi együttes előtt. A fináléban először 4 -9-re nyert a szombathelyi csapat, majd 9-6-tal egyenlített a PSE. A mindent eldöntő 12 meccs végén 3-9 állt az eredményjelzők.

Ezzel a 12 együttest felvonultató seregszemle végén az SZDCSE csapata is örülhetett, hiszen óriási versenyfutásban végül az előkelő 9. helyet szerezték meg, a Magyar Kupa bronzérem után. Így kiderült az is, hogy az A-csoportba sorsolt egyesületek mindegyike – közte a SZDCSE is – meghosszabbította tagságát az élvonalban. Ráadásul az NB II-ből feljutott a vasi klub “kettes” csapat is ott lesz a legmagasabb osztályban jövőre.

Az NB1-es Steel Darts Csapat Bajnokság végeredménye :

1. Smile DC
2. Pestújhely
3. Sport DC I.
4. Győri DC
5. Békéscsabai DSE
6. Dö-MIK DC
7. Darányi DC
8. Sport DC II.
9. SZDCSE
10. Piliscsabai DC
11. Pécsi DC
12. Újpalotai Kavicsos DSE

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!