Biztosra vehető, hogy ezúttal is telt ház fogadja majd a Zalakerámia ZTE KK és az Egis Körmend együttesét. Szombat este ugyanis már 133. alkalommal találkozik a két csapat és ahogy korábban, úgy most is kiemelt rangadóként kezelik a felek ezt a derbit. Ezen pedig a tabellán elfoglalt helyezések sem változtatnak – mindkét együttes nyerni szeretne.

A kék-fehér együttes elég hektikusan szerepel a bajnokságban. Ezt mutatja a 3 győzelem-6 vereség és ezzel csak a 11. helyen áll a tabellán. Érdekesség, de a Bencze-legénység jobban muzsikál idegenben, viszont ezen változtatni szeretnének a szombat esti találkozón. A legutóbbi három mérkőzésükből csak egyet nyertek meg, azonban a Pécs és a KTE ellen is néhány ponttal kaptak csak ki.

Ezzel szemben a Körmend egy kisebb hullámvölgy után visszatért a helyes útra. A nemzetközi kupaszereplés mellett a bajnokságban is eredményesen szerepel a vasi csapat. Legutóbbi két mérkőzését magabiztos, nagy arányú győzelemmel vette és a zalai összecsapásnak is ők az esélyesei. Főleg, ha szeretné megőrizni 3. helyét a tabellán.

Zalakerémia ZTE KK – Egis Körmend
2019. december 7. – 19:00
Zalaegerszeg, Városi sportcsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!