A magyar női jégkorong-válogatott 2-1-es győzelmet aratott a franciák felett a Szocsiban zajló felkészülési torna pénteki játéknapján. A magyar szövetség (MJSZ) honlapjának beszámolója szerint Dabasi Réka találatával az első harmadban vezetést szerzett a csapat, a második húsz percben pedig Huszák Alexandra növelte az előnyt, így az is belefért, hogy a záró felvonásban a francia együttes szépített. A magyar válogatott – amely a március végén rajtoló kanadai világbajnokságon története során először szerepelhet a legmagasabb osztályban – a csütörtöki nyitómérkőzésen 4-1-re kikapott a cseh csapattól. A torna vasárnap a helyosztókkal zárul.

Eredmény:
Magyarország-Franciaország 2-1 (1-0, 1-0, 0-1)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!