Jó jel volt a találkozó előtt, hogy ott volt a csapatban a sérüléséből felépült páros, Marija Čičić és Genesis Miranda. Ez akkora löketet adott a hazai együttesnek, hogy mindenképpen győzelemmel szerettek volna búcsúzni saját közönségüktől. Ennek megfelelően a legerősebb összeállításában kezdett a Hungast Haladás és meg is lepte riválisát.

Kiváló formában játszott a szombathelyi együttes. Nem is kellett sokat várni a vendégek időkérésére, de hiába. Jól tartotta előnyét a Haladás és bár a játékrész során kétszer is felzárkózott a Jászberény, nem volt ellenszerük a Miranda-Császár kettős produkciójára. Így szűk harminc perc után lépéselőnyben volt a vasi alakulat.

A folytatásban viszont egyre többet hibázott a házigazda. Ráadásul elkapta a fonalat a Jászberény két légiósa Bulajic és Ventura. Hiába próbált cserékkel frissíteni Leiszt Máté, nem sikerült kizökkenteni a jászsági csapatot. A hajrához közeledve még egyszer három pontra felzárkózott a Hali, de a végét megnyomta a vendég együttes és egalizálták a szettek arányát.

Nem sikerült visszatalálni ahhoz az ösvényhez, amit a találkozó elején produkált a vasi alakulat. Gyors lépéshátrányba került a Haladás és úgy tűnt, nagyon sima lesz ez a játszma. Azonban egy huszáros hajrával 24-24-re egyenlített, majd szettlabdához is jutott a zöld-fehér együttes, végül a rutinosabb vendégek örülhettek – a ráadás után.

A záró felvonásra aztán kissé hitehagyottá vált a házigazda. Becsületükre legyen mondva, mindent megtettek, hogy megakasszák a vendégek játékát, azonban Tóth Eszter vezérletével már nem engedte ki a győzelmet a kezéből a Jászberény. Egy látványos és fordulatokban gazdag találkozót veszített el a szombathelyi csapat.

Hungast Haladás – Jászberény VT 1-3 (-20, 17, 29, 16)

Haladás: Čičić, Császár, Lescay, Wallner, Miranda, Vacsi.
Libero: Lojen
Csere: Csóka, Péteri, Szendrődi, Pickering
Vezetőedző: Leiszt Máté

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!