Az új trénert a csütörtök esti évzáró vacsorán mutatták be újdonsült csapatának. Szabados korábban több helyen – Budaörsön, az MTK-nál, Mezőkövesden, Soroksáron – is edzősködött vagy szakmai igazgatóként dolgozott. Sőt, hat évig Sarlós Andrással közösen a fiú ifjúsági válogatotta irányította. Később bajnoki címet nyert a Dorog női csapatával, majd az első osztályban bronzérmet szerzett a később megszűnt együttessel. 2016 nyarán szerződött az MTK-hoz, ahol két évig dolgozott: mindkét idényben bajnokságot nyert a kék-fehér lányokkal Ezért is volt meglepő, hogy 2018 nyarán nem hosszabbítottak vele szerződést. Ezután – egészen mostanáig – az NB III-as Taksony férficsapatánál dolgozott szakmai igazgatóként. Játékosként az NB I-ben az MTK-ban futballozott, később Vácott és Hatvanban a másodosztályban szerepelt. Volt olimpiai és B-válogatott is.

– Összesen eddig négy évet töltöttem el a női futballban. Először nehezen szoktam bele, de aztán megkedveltem a női labdarúgást. Így örültem, amikor a Viktória technikai vezetője, Bérczi György megkeresett. Átgondoltam a felkérést, majd rövid gondolkodás után igent mondtam. Emlékszem, a Viktóriával mindig is nagy csatákat vívtunk, korábban is masszív, jó csapat volt – a mostani sem kivétel, remek futballistákból áll. Jómagam és a vezetők célja is az, hogy szintet ugorjunk, feljebb lépjünk a tabellán – fogalmazott kinevezése kapcsán Szabados György.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!