Nagyon jól jönne az első idegenbeli siker – vallják a sárga-feketék, akik kedd este szeretnék megszerezni ötödik sikerüket a Bajnokok Ligájában. Gasper Okorn tanítványai már hétfőn megérkeztek Thesszalonikbe, ahol már edzést is vezényelt a szlovén mester.  Ekkor mondta el várakozásait, az utazásról és a helyszínről alkotott véleményét Váradi Benedek.  

Ezután pedig ismerjük meg a kedd esti görög ellenfelet!

A PAOK BC históriája egészen 1928-ig nyúlik vissza, ekkor alakult meg a kosárlabda ágazat a PAOK-nál. A nagy múltú csapat kétszeres görög bajnok (1959, 1992), nemzetük kupáját háromszor hódították el (1984, 1995, 1999). Nemzetközi szinten is van mire büszkének lenniük, az 1990-91-es szezonban megnyerték a FIBA Saporta Kupát, 93-94-ben pedig a FIBA Korać Kupát.

Hazai mérkőzéseiket a PAOK Sport Arénában játsszák, a sportcsarnok 8,500 ember befogadására képes. Az Égi Center, Horváth Zoltán egykori csapatának színei a fekete és a fehér.

Idén a Bajnokok Ligájában 3-5-ös mérleggel a csoport utolsó helyét foglalják el. Hazai környezetben a Brindisit (95-91) és a Zaragozát (93-78) győzték le, idegenben pedig elkapták a Bonnt (83-85). Négy játékosuk átlagol 10 pont felett: Adam Smith (17,0), JeQuan Lewis (12,5), Antwaine Wiggins (10,8) és Aaron Best (10,5). Az október 22-ei találkozón 76-66-ra legyőztük őket. Akkor még Kostas Flevarakis volt a görögök vezetőedzője, azonban azóta a Sopron padjára költözött. Az új szakember Kostas Charalampidis.

A számok nekünk kedveznek. Több lepattanót (36,5 – 33.1) és gólpasszt (18.3 – 16.6) átlagolunk, egyedül a pontok területén vagyunk egy hajszállal lemaradva: a PAOK 78,8 pontjával szemben mi kereken 78-t dobunk meccsenként.

A D-csoport állása:

A PAOK – Falco BL-meccsen ma este 18 órakor dobják fel a labdát. Hajrá, Falco!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!