Egykor Szombathelyről indult országhódító útjára a “Gyere velünk, csináld velünk” sportrendezvény, amelynek örökébe a Játékos Sportvetélkedő lépett. Népszerűségét jól mutatja, hogy a városi kezdeményezéshez már az ország minden szegletéből neveznek az általános iskolák, köztük többen kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek versenyre való felkészítésében.

Ha pedig Szombathely, akkor nagy büszkeség töltheti el a lokálpatrióta sportbarátok szívét, hiszen a legutóbbi fináléban első és második helyen végzett a Zrínyi valamint a Derkovits iskola. Ez a bravúros teljesítmény egyedülálló teljesítmény volt, hiszen korábban sosem volt ehhez hasonló eredménye egyetlen városi tanintézményeknek.

December közepén pedig már a vasi iskolák mérkőztek meg az első fordulóban. A hat szombathelyi suli mellé csatlakozott a celldömölki és közülük került ki a három továbbjutó. Szerdán kerül sor majd hat vasi megyeszékhelyű iskola részvételével a második kör, így két napon keresztül lesz gyerekzsivajtól hangos az egyetemi sportcsarnok.

– Nagy megtiszteltetés ért minket – árulta el Varga Jenő főszervező. – Az országos elődöntő egyik állomása épp Szombathelyen lesz, így reményeink szerint több iskolánk elmondhatja, hogy hazai pályán bizonyíthat és vívhatja ki a döntőbe jutást. Mint látható a gyerekek mellett a szülők is nagyon élvezik ezt a megmérettetést.

Való igaz, a csarnokban tömött sorokban ültek és álltak a szülők, akik biztatták a gyerekeket. A versenyzők pedig egymásnak szorítottak, akárcsak a felkészítő tanárok. Ki kell hangsúlyozni továbbá azt is, hogy nagy köszönet jár mindenkinek, aki tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy ez a Játékos Sportvetélkedő ilyen minőségben került megrendezésre.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!