A Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint az idei második helyezett a BHSE lett, míg a tavalyi győztes UTE a harmadik helyen végzett.
A SOSZ és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportegyesületi bizottsága minden évben közösen készíti el a klubok eredményességi rangsorát az adott évben rendezett Európa-bajnokságokon, Európa Játékokon és világbajnokságokon olimpiai versenyszámokban szerzett olimpia pontok alapján.
A SOSZ kiemelte: az MTK Budapest a rövidpályás gyorskorcsolyázói, cselgáncsozói, teniszezői és vívói eredményeinek köszönheti, hogy a képzeletbeli dobogó tetején zárt. A kék-fehérek közül Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang a dordrechti rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon szerzett arany- és ezüstérmeket, a teniszező Babos Tímea női párosban lett világbajnok, valamint az egyaránt kardozó Márton Anna a kontinensbajnokságon ezüst- és bronzérmés volt, Szatmári András pedig a vb-n és az Eb-n összesen három ezüstöt nyert. A BHSE második helyezéséhez többek között a birkózó Lőrincz Tamás, az úszó Milák Kristóf és a párbajtőröző Siklósi Gergely egyéni világbajnoki címei járultak hozzá. Az újpestieket a harmadik helyhez az úszó Kapás Boglárka világbajnoki aranya, illetve Kozák Danuta vb-bronza segítette.
A rangsor további helyezettjei: 4. Graboplast Győr Vízisport Egyesület, 5. Iron Swim Budapest, 6. NKM Szeged Vízisport Egyesület, 7. BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub, 8. Ferencvárosi Torna Club.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!