Kedden 8 csapat részvételével kezdődött meg a Játékos Sportvetélkedő 1. fordulója, majd szerdán újabb 7 tanintézmény nebulói érkeztek, hogy számot adjanak tudásukról. A hosszú évekre visszanyúló, nagy hagyományokkal rendelkező vetélkedőn városunkból indult országhódító útjára és ennek eredményeként két szombathelyi tanintézmény szerezte meg az OB első két helyét.

Ennek megfelelően idén is a Zrínyi Ilona Általános Iskola valamint a Derkovits Gyula Általános Iskola számított a legnagyobb favoritnak. Az első napon magabiztosan nyerték a selejtezőt a Zrínyisek Vadász Gábor tanár úr irányításával, kedden pedig a Derkósokon volt a sor, hogy bizonyítsanak és bizony nem is vallottak szégyent.

A vetélkedő természetesen ezúttal is közös bemelegítéssel kezdődött, majd a középiskolás tanulók segítségével alakultak ki a pályák és a feladatok, amelyet a szövetség előírásban rögzített. Ezután már a gyerekeken volt a sor, akik nemcsak egymással, hanem az idővel és a pályán található akadályokkal is versenyeztek – tudásuk legjavát nyújtva.

A nap végére aztán kiderült, hogy az esélyesség terhe nem nyomta agyon a Derkovits iskola tanulóit, akik szintén első helyen jutottak a városi döntőbe. A városi finálén 6 csapat vesz részt, amelyet 2020. január 10-én rendeznek. Ezt követően Szombathely ad otthont a területi elődöntőnek, amelyre január 23-án kerül sor.

Játékos Sportverseny városi selejtezői

1. selejtező (8 csapat)
1. Zrínyi
2. Olad
3. Brenner

2. selejtező (7 csapat)
1. Derkovits
2. Gothard
3. Nyitra

Városi döntő jan.10.
Országos elődöntő jan.23.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!