Szárnyas Mónika és Vincze Csaba húsz éve határozta el, hogy életre hívják azt a táncegyesületet, amely azóta is rendületlenül szállítja az eredményeket. Az eltelt időszakban már az egykori tanítványok gyermekei is látogatják az edzéseket, ezzel is azt erősítve, hogy családi hangulatban készítik fel a versenyekre és az életre az oktatók a nebulókat.

A Westside sikerét jól mutatja, hogy a különböző hazai valamint nemzetközi megmérettetésekről érmekkel, pontszerző helyekkel térnek haza. Ráadásul több rendezvényen is láthatták a fiatalokat a tánc szerelmeseit. Elég csak a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely mérkőzéseire gondolni, ahol a holtidőt színesítik vérpezsdítő táncokkal.

Ebből nem volt hiány most hétvégén sem, amikor a Westside megtartotta évzáró gálaműsorát. Ezúttal is az Agora Művelődési Sportház adott otthont a rendezvénynek, amely a Christmas Showcase 2019-es fantázianevet viselte. Vincze Csaba neve pedig garancia a látványra és kiváló hangulatra, amely áthatotta az egész estét.

A felhívásuk valóban sokrétű show-t ígért, amit be is váltott a táncegyesület. Igazi hip-hop őrület mellett helyet kapott egy különleges musical feldolgozás és a mesés táncjáték sem maradhatott el. Nehéz volt eldönteni, hogy a nézők vagy a színpadon dolgozó fiatalok élvezték jobban az előadást. egy biztos, hogy mi jövőre sem hagyjuk ki a Westside évzáróját.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!