Hosszú tömött sorok a boltban, lerabolt polcok, lépésben haladó forgalom az utcán és a járdán. Nagy a sürgés-forgás a konyhában és persze megint a talpba kell faragni a fát – kivéve ha már műfenyőt díszítünk. Megannyi szokás, amely szinte mindenkinél eltér az ünnep közeledtével. Vajon a vasi sportolók hogyan készültek a karácsonyra és mit jelent nekik ez az ünnep?

Boros Viktória – súlyemelés:
– Nagyon hosszú év van a hátam mögött, ezért szerettem volna a családommal tölteni ezt az ünnepet. Szerencsére sikerült mindenkinek megszerezni az ajándékát, így nem kellett az utolsó pillanatra hagynom. Nekem a karácsony a szeretetről szól, az a jó ilyenkor, hogy a család összeül egy picit, mert talán csak ilyenkor, az ünnepekkor tudunk együtt lenni igazán!Mindenkinek boldog karácsonyt kívánok!

Halmos Máté – futsal, e-sport:
– Nálam a decemberi időszak minden évben elég elfoglalt. A futsal bajnokságok sokáig nyúlnak. Idén indított Répcelaki futsal szakosztállyal remek időszakon vagyunk túl, kiválóan zártuk az évet. Tavaly megalapított eSport Szombathely Sportegyesülettel több év végi rendezvényünk mellett készítjük elő a következő évet. Teremtorna időszak is elstartolt, idén is indulok a Buntstifttel, Futerrel és ha minden jól megy a Casablancával is. A napokban Szegedre is eljutottam, egy ottani több fordulós kupán szerepeltünk sikerrel Hegyesi Zsoltiékkal! Az ajándékok elkészítését és megvásárlását főként a kedvesemmel, Annával közösen végezzük. Bevallom, Ő az aki mindent előkészít! Természetesen a szentestét szüleimnél töltjük majd Somogyban. Velük lesz teljes az ünnep! Ezekben a napokban igyekszem félre tenni mindent és a családra koncentrálni! Erre biztatva mindenki mást is kívánok békés, boldog karácsonyt!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!