Az öregfiúk után a nyílt amatőrök mezőnyével folytatódott a Szilveszter Teremlabdarúgó Torna. A második napon három csoport vívott őrületes mérkőzéseket a továbbjutás reményében. Megkötés nélkül nevezhettek a mezőnybe a játékosok, így több ismerős arcot is láthatott a közönség, akik nagypályán vagy épp futsalban már bizonyítottak korábban.

Szombat reggel 8 órakor az Intersport-Pepe Team – Aranygrafit összecsapásával kezdődött a nap. A D-jelű ötösfogatban többen is pályáztak a továbbjutó helyekre – hiszen az öt csoportelső mellett a 3 legjobb második is ott lesz a negyeddöntőben. A Petrovics Apartmanház, az Intersport Szombathely-Pepe Team és a Casablanca Café-Imo versenyfutását a büki csapat nyerte.

Érdekesség, de a tavalyi profik mezőnyében csak negyedik lett a Petrovics Apartmanház, míg az Intersport megnyerte a tornát. Utóbbi most csak reménykedhet, hogy vasárnap a többi csoportban rosszabb eredmények miatt biztos továbbjutók lesznek a 8 megszerzett pontjukkal. Az E-csoportban nem született meglepetés, hiszen a LAra-Autókozmetika FC Bunstif magabiztosan nyert.

A veretlen teljesítményhez a korábbi futsalválogatott Halmos Máté és Kozmor Ákos gólerős játéka szükségeltetett. A Colonia FC még reménykedhet, de az elszenvedett vereség és egy döntetlen lehet, hogy a továbbjutásukba kerül. A nap utolsó csoportja az A-jelű ötösfogat volt, ahol a Tutto Bene Scarpe számított a legesélyesebbnek. Tavaly a profik mezőnyében ezüstérmet szereztek.

Ezúttal csoportelsőként lépett tovább a csapat és még egy döntetlen is belefért acsoportküzdelmek során. A nap végén talán a legnagyobb öröme a második helyen végzett csapatok közül a Sport+Modinak lehet, akik 9 ponttal fejezték be a küzdelmeket. Vasárnap a nyílt amatőrok B-C csoportja lép pályára, valamint a hölgyek is bizonyíthatnak a Haladás Sportkomplexum termében.

SZILVESZTER KUPA

Eredmények – II. nap

Nyílt amatőr

A-csoport
Tutto Bene Scarpe – Black Jack FC – Sport+Modi/BG 1-0
Szombathelyi BT – Cuba Libre 0-1
Avadoo Design – Tutto Bene Scarpe – Black Jack FC 3-3
Sport+Modi/BG – Szombathelyi BT 8-1
Cuba Libre – Avadoo Design 1-1
Tutto Bene Scarpe – Black Jack FC – Szombathelyi BT 9-3
Cuba Libre – Sport+Modi/BG 1-8
Avadoo Design – Szombathelyi BT 8-2
Cuba Libre – Tutto Bene Scarpe – Black Jack FC 3-6
Avadoo Design – Sport+Modi/BG 0-2

1. Tutto Bene Scarpe – Black Jack FC 10 pont
2. Sport+Modi/BG 9 pont
3. Avadoo Design 5 pont
4. Cuba Libre 4 pont
5. Szombathelyi BT 0 pont

D-csoport
Intersport Szombathely-Pepe Team – Aranygrafit 1-0
Casablanca Cafe-Imo – Jóbarátok-Sopron Bank 5-5
Petrovics Apartmanház – Intersport Szombathely-Pepe Team 3-3
Aranygrafit – Casablanca Cafe-Imo 0-5
Jóbarátok-Sopron Bank – Petrovics Apartmanház 2-8
Intersport Szombathely-Pepe Team – Casablanca Cafe-Imo 1-1
Jóbarátok-Sopron Bank – Aranygrafit 2-1
Petrovics Apartmanház – Casablanca Cafe-Imo 6-3
Jóbarátok-Sopron Bank – Intersport Szombathely-Pepe Team 0-5
Petrovics Apartmanház – Aranygrafit 7-2

1. Petrovics Apartmanház 10 pont
2. Intersport Szombathely – Pepe Team 8 pont
3. Casablanca Cafe-Imo 5 pont
4. Jóbarátok – Sopron Bank 4 pont
5. Aranygrafit 0 pont

E-csoport
Lara-Autókozmetika FC Buntstif
Colonia FC
Söröskupak-Kőszeg Autó
Atletico Juniors
LK Bulls

Lara-Autókozmetika FC Buntstif – LK Bulls 8-3
Söröskupak-Kőszeg Autó – Colonia FC 0-4
Atletico Juniors – Lara-Autókozmetika FC Buntstif 0-3
LK Bulls – Söröskupak-Kőszeg Autó 2-4
Colonia FC – Atletico Juniors 4-2
Lara-Autókozmetika FC Buntstif – Söröskupak-Kőszeg Autó 4-2
Colonia FC – LK Bulls 4-4
Atletico Juniors – Söröskupak-Kőszeg Autó 2-3
Colonia FC – Lara-Autókozmetika FC Buntstif 2-3
Atletico Juniors – LK Bulls 5-4

1. Lara-Autókozmetika FC Buntstif 12 pont
2. Colonia FC 7 pont
3. Söröskupak-Kőszeg Autó 6 pont
4. Atletico Juniors 3 pont
5. LK Bulls 1 pont

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!