Kellemetlen ellenfélnek ígérkezett a Kaposvár, amely a 13. fordulóban látogatott a piros-feketék otthonában. A vendégek kerete több rutinos játékossal van megerősítve, így nem mehettek biztosra a körmendi kosarasok. Az elővigyázatosság jót is tett a házigazdának, amely gyorsan meglépett és ügyeltek arra Ferenczék, hogy a somogyi látogatók ne kapják el a fonalat. Az első negyedet hat ponttal meg is nyerte a vasi alakulat.

A folytatásban is a házigazda diktálta a tempót, a vendégek pedig futottak az eredmény után. Úgy tűnt, hogy korán lezárhatja az ütközetet a Körmend, de kaposvári oldalon mindig akadt valaki, aki betalált. Ennek ellenére is csak tisztes távolból követték a vasi együttest. Ráadásul a harmadik negyedben bemutatott határozott támadójáték után az utolsó felvonásra eldőlt minden kérdés.

Edwards majd Durázi kosaraival alapozták meg a hazaiak a szurkolók hangulatát, a végére pedig még új taktikai elemeket is gyakorolhatott Matthias Zollner. A határozott fellépésének és a végig koncentrált játékának köszönhetően magabiztos győzelmet aratott az Egis Körmend és ezzel a sikerrel megerősítette második helyét a tabellán.

Egis Körmend – Kaposvári KK 91-71 (18-12, 24-21, 26-18, 23-20)

Körmend: Turner 16/6, Takács K. 5/3, Edwards 19, Varnado 12, Taylor 13
Csere: Durázi 12/3, Kastrati 7, Martinez 6, Kozma 1, Ferencz -, Németh Á. -.
Vezetőedző: Matthias Zollner

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!