Szerda este közelebb kerülhet továbbjutást célzó álmaihoz a Falco.

A sárga-feketék ma esti ellenfelei a Bajnokok Ligájában 5-4-es mérleggel a D-csoport 3. helyén tanyáznak, a szombathelyiek pedig ugyanilyen mérleggel a 4. helyen állnak. A mostani meccs előzménye, hogy október 30-án, Zaragozában emlékezetes mérkőzésen 70-69-es vereséget szenvedett a magyar bajnok.

A spanyol gárda remek szezont fut, a hazai bajnokságban a kiemelkedő harmadik helyet tudhatják magukénak, de a szezonban már legyőzték a Real Madrid és Barcelona duót is, előbbit 84-67-re, utóbbit 89-83-ra. A Zaragoza talán legnagyobb tehetsége Carlos Alocén. A 19 éves irányító zaragozai születésű, itt is lett a legfiatalabb debütáló a spanyol élvonalban (15 évesen és 10 hónaposan) a királyi gárda ellen. A 2018-19-es idény végén lecsapott rá a Real Madrid, azonban ezt a szezont kölcsönben nevelőegyesületénél tölti. Alocén a BL-ben 8,4 pontot, 3,9 lepattanót és 4 gólpasszt átlagolt eddig. Nem véletlenül szerepel a neve számos játékosmegfigyelő noteszében. Információink szerint több NBA-csapat európai játékos-felderítője – közöttük Dávid Kornél – is az Aréna Savariában figyeli majd a történéseket és Alocén játékát.

Bízunk benne, hogy ez a meccs azonban a szombathelyiek jó játékáról marad majd emlékezetes.

A BL-meccs előtt Bíró Olivér a falcokc.com-nak azt nyilatkozta, hogy nagyon nehéz összecsapás lesz. A rövid interjút itt tekintheted meg.

A Falco – Zaragoza meccs 18 órakor kezdődik az Aréna Savariában.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!