A korábbi szóbeli megállapodást követően szerdán aláírta szerződését Dávid Richárd. A 108-szoros válogatott futsal játékos, ígéretéhez híven egy ukrán kitérőt követően csatlakozott év elején a zöld-fehér klubhoz. A délelőtti átmozgató edzésen már volt alkalma jobban megismerni társait, ezt követően került sor a sajtótájékoztatóra.

Először Bokor Zsolt sportigazgató köszöntötte a megjelenteket. A csapat korábbi eredményeit kihangsúlyozva szükségesnek látta a szakmai vezetőség a keret megerősítését, miután Bruno sérülés miatt félévig nincs bevethető állapotban. Dávid Richárdot egyébként már korábban megkereste a szombathelyi klubvezetés, azonban 2020. januárjáig várni kellett a szerződtetésére.

Bokor Zsolt hozzátette, hogy további erősítés is várható, azonban csak olyan játékost igazolnak a szombathelyiek, aki valóban hasznára lehet a csapatnak. A sportigazgató végül a közelgő Magyar Kupa négyes döntőjének rendezési lehetősége kapcsán elárulta, hogy amennyiben a Haladás bejut a legjobb négy közé, úgy nagy esély van arra, hogy az Aréna Savariában rendezzék meg a Final Fourt.

Majd a frissen igazolt Dávid Richárdhoz került a szó és elégedettségének adott hangot, hogy Szombathelyen folytathatja pályafutását. Megjegyezte a játékos, hogy az ukrán bajnokcsapatnál is mindent adott volt a munka végzéséhez, akárcsak a vasi megyeszékhelyen. Ez is döntő érv volt, hogy a labdarúgó a több együttestől érkezett megkeresés ellenére is a Haladást választotta.

A csapat vezetőedzője, Juan Ramon Calvo Rodriguez kiemelte, hogy Dávid játéka nagy lehetőségeket rejt, hiszen Győrben még együtt játszottak, így ismeri a játékos képességeit is. Bizakodó a szakember a jövőt illetően és véleménye szerint a Haladás képes lehet elérni a kitűzött célokat, amelyhez a frissen igazolt futsalos is tevékenyen hozzájárulhat.

Végezetül Pálmay Tamás szakágvezető köszöntötte a sajtó megjelent munkatársait. A szakvezetőtől megtudtuk, hogy a kontraktus fél+1 évre szól, azonban hosszabb lejáratú kapcsolatban reménykednek a felek. Dávid Richárd több poszton bevethető, hiszen hátvédként és szélsőként is nagyon hasznosan tud játszani. A játékos a 15 számú mezben fog pályára lépni, amint megérkezik a játékengedélye.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!