A szombati nap során első ízben lépett pályára a versengés újraélesztése óta a Magyar-kupa küzdelmeiben a Répcelaki SE tekecsapata, amely Herenden, a helyi NBI-es együttes vendégeként debütált a sorozatban, és az újévben, hisz ez volt a csapat első mérkőzése 2020-ban. 

A Szuperligában szereplő Répcelak a kupaküzdelmek első fordulójában nem lépett pályára, így azonnal a második felvonásban kapcsolódott be a 4-4 elleni, oda-visszavágós rendszerű megmérettetésbe, ahol egyértelműen ők számítottak az esélyesnek a másodosztály nyugati csoportjának élvonalába tartozó Herendi VTK ellen még úgy is, hogy a gárda legjobbja, Kakuk Levente sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a mérkőzést.

Az első sorban Horváth Zoltán (579 fa) és Molnár Pál (610 fa) is nagyon magabiztosan hozta a csapatpontokat (szettből is mindössze egyet veszítettek el), így gyorsan elhúzott a vendégként szereplő vasi együttes.

A második, és egyben záró körben Vörös Milán ugyan kevesebb fát ütött, mint versenytársa, Kiss Dávid (577-564), de még így is a répcelaki tekés örülhetett a párharc megnyerésének, miután több szettpontot szerzett, mint vetélytársa. Közben ifj. Móricz Zoltán sem hibázott, és 563 fával ő is hozta a kötelezőt, így a Répcelaki SE 6-0 (2316-2193) arányú győzelemmel hozta a találkozót, és nyugodtan várhatja a január 26-i visszavágót, melyet Répcelakon rendeznek majd meg.

Forrás: repcelakisport.hu

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!