A Hungast-Haladás női extraligás csapata a nyáron szinte teljesen az alapoktól épült újjá. A vezetőedző személye mellett a játékosállomány összetétele is megváltozott. Emellett új csapatkapitányra is szükség volt, hiszen Bokor Laura, tanulmányai miatt egy időre felhagyott a profi játékkal. Vacsi Evelin személyében viszont egy rendkívül tapasztalt játékos lépett a saját nevelésű ütő örökébe.

Milyen érzés csapatkapitányként irányítani, segíteni a társakat?

– Őszintén szóval nagyon örülök, hogy megválasztottak a lányok. Nagy megtiszteltetés ez a poszt, ugyanakkor hatalmas felelősséggel is jár. Igyekezni fogok, hogy jó példával járjak elől, hiszen ez is a feladatkörhöz tartozik.

A bajnokság derekán járunk. Véleményed szerint milyen a csapat összetétele?

– A legfontosabb szempont az eredményesség és a csapategység. Utóbbival nincs semmi gond, hiszen a pályán és azon kívül is nagyon jó kapcsolatot ápolunk a lányokkal. A szerkezeti felépítését nézve remek játékosok érkeztek, akik sikerre éhesek. Sajnos azonban a sérüléshullám nem került el minket, ez pedig rányomta a bélyegét az eredményességre.

Milyen a magyar bajnokság?

– Erősségét tekintve nagyon előkelő helyen áll a nemzetközi mezőnyben. Elég csak a magyar riválisok eredményeit megnézni. Ennek megfelelően folyamatosan erősödik az extraliga és nagyon fontos, hogy mikor illetve mennyi idő alatt építhetőek be a játékosok a csapatokba. Ne feledjük, hogy vannak klubok, ahol hosszú évek óta a keret magja együtt játszik!

Sikerült megszoknod városunkat?

– Természetesen és nyugodtan mondhatom, hogy nagyon tetszik. Kicsit hasonlít szülővárosomhoz, Székesfehérvárhoz. Leginkább a Csónakázó tó és környéke tetszik, nagyon inspiráló. A csarnokban pedig minden adott a jó munkavégzéshez. A társak valamint a háttérstáb pedig mindent biztosít, hogy nekünk csak az edzésre valamint a mérkőzésre kelljen koncentrálnunk.

Több, mint negyvenszeres válogatottként motiváció számodra a címeres mez?

– Nagy megtiszteltetés, ha a hazád válogatottjában léphetsz pályára. Nekem ez megadatott. Mondhatjuk, hogy cél is lehet a címeres mez, hiszen kaptam meghívót, de a sérülésemet követően jobbnak láttam lemondani. Nehéz szezont futottam legutóbb, ráadásul – kényszerből – más posztokon kellett játszanom. Előző állomáshelyemen megszoktam már milyen, amikor sérülés miatt máshol vet be az edző. Egyébként ha úgy alakul, akkor szívesen lennék ismét válogatott.

Mivel töltöd a szabadidőd?

– Nagyon sok időm erre a tevékenységre nem jut, de igyekszem tartalmasan tölteni, ha mégis akad. A párommal töltöm ezeket a perceket, de próbálunk közös programokat szervezni és a közeli városokat együtt feltérképezni.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!