A Férfi futsal Magyar Kupa 3. fordulójában már komoly a tét a csapatok számára. Az oda-visszavágós rendszerű párharc győztese már biztos kupafinalistának mondhatja magát. A legjobb négy közé ugyanakkor nem egyszerű bekerülni. A párosításokat látva pedig egyetlen csapat sem mehet biztosra, így a legjobb formájukra lesz szüksége a résztvevőknek.

A másodosztályt az Érd és a Hidegkúti SC képviselik. Ők már egy héttel korábban megkezdték a párharcot és az Érd Arénában a hazai csapat 9-0 arányban győzedelmeskedett. Alighanem eldőlt a továbbjutás kérdése is. A másik három helyre a Berettyóújfalu-Nyírgyulaj, Rubeola-Veszprém és a Haladás-Dunaferr párharc győztesei tarthatnak igényt.

A Dunaújváros ellen hazai környezetben kezdheti a párharcot a Hali. Dróth Zoltánék remek formában vannak, a téli szünet pedig a fáradtság ellen jött jól. Ezt jól mutatja a hétfői nyírbátori kitérő is, ahol a Nyírgyulaj csapatát nullázták le (0-3). Juanra mester bizonyára nagyobb előnyt szeretne kiharcolni a visszavágóra, míg a vendégek meglepetést okoznának a vasi megyeszékhelyen.

Haladás VSE – Dunaferr DUE-DUTRADE FC
2020.jauár 15. – 18:30
Szombathely, Haladás Sportkomplexum

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!