A kötelező győzelem megszerzése mindig nehéz feladat, főleg akkor, ha mindezt idegenben kell elérni. Az Egis Körmendre pedig ez a kihívás várt Lettországban, a FIBA Europe Cup második csoportkörének negyedik mérkőzésén. A Ventspils elleni első felvonásnál sokáig jól tartotta a lépést a vasi alakulat, de az utolsó negyedben elfáradtak és vereséget szenvedtek.

A nagy fogadkozás, nagy elánt is jelentett a Körmendnek. A vendégek duplája indította el a pontok sorozatát, amire azonnal egy 2+1-es választ adott a Ventspils. Ezután fej-fej mellett haladtak a csapatok, egészen a játékrész közepéig. Ekkor a lettek megléptek, Matthias Zollner időt kért, de a különbség állandósult a felek között.

Mindkét csapat nagyot küzdött és senki sem mehetett biztosra. A kemény védekezéseknek köszönhetően minden dobóhelyzetért meg kellett szenvednie a játékosoknak. A nagy adok-kapokból a Ventspils került ki jobban, akik a támadólepattanók tekintetében több második szándékú kosarat szereztek. A szünet előtt még Kastrati triplájával felzárkózott a Körmend, de hiába, mert az utolsó másodpercekben visszaállt a 10 pont körüli különbség.

A fordulás után sem változott sokat a játék képe. Nagyot küzdött a Körmend, hogy utolérje ellenfelét, de a lettek taktikusan játszottak. Állandósult a vezetésük és a 10-13 pontos előnyük. Matthias Zollner cserékkel és időkéréssel próbálta megbontani a házigazda csapatának egységét, de hiába. Így egy negyed állt a vasi alakulat rendelkezésére, hogy megfordítsa a találkozót.

Edwards és Varnado pontjaival újabb rohamot indítottak a piros-feketék, de a Ventspils élt a hazai pálya minden előnyével valamint mindig akadt valaki, aki átsegítette a csapatot a holtpontról. Ezzel a vereséggel eldőlt az is, hogy az Egis Körmend már nem juthat tovább a K-csoportból, így a tisztes helytállás lehet a cél a maradék két találkozón.

BK Ventspils – Egis Körmend 96-81 (30-19, 23-23, 19-21, 24-18)

Körmend: Turner 12, Takács K. 2, Edwards 20, Varnado 14/3, Taylor 13
Csere: Kastrati 11/6, Németh 9/6, Ferencz –, Filipovic –, Martinez –, Oroszi –.
Vezetőedző: Matthias Zollner

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!