Rendkívül hatékony a futsal képzés a vasi megyeszékhelyen. Az alig 10 éve életre hívott, baráti közösségre épülő amatőr csapat szép lassan felnőtt. A Haladás égisze alatt pedig szárnyalásba kezdett, hiszen évek óta meghatározó szerepet tölt be az első csapat, amely több bajnoki ezüst és bronzérem mellett korábban már megszerezte a Magyar Kupa elsőséget is.

Az utánpótlás játékosoknak így a lecke fel van adva, ha a sikerességet kell nézni, ugyanakkor olybá tűnik, hogy megugorja ezt a szintet a következő korcsoport. A Haladás VSE II. ugyanis a harmadosztályt megnyerve jutott az NB II-be, ahol végig nagy harcban volt a bronzérmes helyért. Hogy mi a siker titka, egyáltalán mi a célja a játékosoknak, erről Vidák Balázs technikai vezetőt kérdeztük.

Az elmúlt héten két rangadót is játszott a csapat felemás eredményekkel. Elégedett volt a pályán mutatott játékkal?

– Részben, hiszen két nagyon kemény ellenféllel vívtunk nagy csatát. Hétfőn a Pécshez látogattunk, amely a felnőtt csapatunk dolgát is megnehezítette a Magyar Kupa küzdelmei során. Ráadásul jobban is koncentráltak, így megérdemelten nyert a PEAC. A legutóbbi találkozón az ELTE együttesét fogadtuk és volt okunk törleszteni, hiszen az első párharcot nagy különbséggel (8-0) ők nyertek. Azóta viszont rendeztük a sorokat, keményen dolgoztunk és nagyot léptünk a felsőházi rájátszás felé.

A harmadosztályból felkerült csapatban volt ekkora potenciál, hogy folyamatosan ott van a dobogós helyek közelében?

– Természetesen, hiszen ezek a fiúk éhezik a sikerült. Nem mellesleg jó pár játékossal régóta együtt dolgozom. A srácok pontosan tudják mit várok el tőlük a pályán, edzésen és a csarnokon kívül is, a privát életben. Épp ezért könnyű velük dolgozni, vevők a munkára és nem utolsó szempont számukra, hogy NB I-es es csapatunk van. Ezért készülnek ennyire keményen, hogy minél előbb bemutatkozhasson az élvonalban. Bízom benne, hogy 1-2 éven belül az élvonalbeli futsal csapatunk magját a helyi fiatalok alkotják.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!