Három pályázat érkezett a rendezésre: Oroszország mellett Magyarország Ausztriával és Svájccal közösen kandidált, míg Csehország Lengyelországgal és Szlovákiával.
Hazánk rutinos rendező: 2004-ben is Magyarország adott otthont a női kézilabdázók Eb-jének, míg 2014-ben Horvátországgal közösen.

A szűk öt év múlva sorra kerülő tornán a sportág történetében először 24 válogatott vehet részt.
Az Európa-bajnokság csoportmérkőzéseit Budapesten, Debrecenben, az ausztriai Innsbruckban (két csoport) és a svájci Bázelben (két csoport), a középdöntőket Budapesten és Debrecenben, az elődöntőket és a helyosztókat Budapesten rendezik 2024 decemberében – derül ki az MKSZ közleményéből.

Az EHF voksolásán a mieink pályázata 28:21 arányban győzte le a cseh, lengyel, szlovák hármast.

– Nagyon örülünk a sikernek, és annak, hogy Ausztriával és Svájccal közösen mi adhatunk otthont a tornának, hiszen ez elismerés a magyar kézilabdának, de az egész országnak is. Sok helyről hallhattuk, hallhatjuk vissza, hogy számos sportágban elismeréssel beszélnek a magyar rendezésű sporteseményekről – mondta el Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke Stockholmban.

– Nagyon boldogok vagyunk, hiszen 2024-re beérhetnek a most 17-22 éves, junior világbajnokságot, junior Eb-t és ifjúsági Eb-t nyerő csapatok játékosai, így amellett, hogy a rendezés elnyerésére büszkék lehetünk, fontos, hogy igazán versenyképes válogatottunk legyen az Eb-re – emelte ki a helyszínen Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke. – Mindez nagy lökést adhat a válogatottnak a márciusi olimpiai selejtezőre is, minden pozitív hír erősítheti az összefogást, a csapat erejét.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!