Ahogy megszokhattuk a hétvége a családoké a szombathelyi Műjégpályán. Azonban hétköznap sem kell jeges sportrendezvények nélkül lennünk, köszönhetően a városi diáksport bizottságnak. Varga Jenő által kitalált, megálmodott és életre hívott “Iskolák a Jégen” elnevezésű rendezvény, már hosszú évek óta meghatározó szerepet tölt be az iskolák életében.

2020-ban az időjárás is a kegyébe fogadta a programot, így a város megannyi alap-, valamint középfokú tanintézmény diákseregének lehetősége volt képviselni. A feladatok ezúttal sem voltak megoldhatatlanok, azonban szükség volt az ügyességre és a gyorsaságra is, hiszen némelyik futamban az időeredmény döntött a sorrendről.

A verseny végén önfeledt csatakiáltásokkal hirdettek győzteseket. Az első helyen végzett csapatok pedig az érmeken és az elismerésen túl annak is örülhettek, hogy tanintézményük viselheti egy éven keresztül a „Legjobban korcsolyázó iskola” elismerő címét. Mit is lehetne ezután írni? Talán csak annyit, hogy találkozzunk jövőre is!

EREDMÉNYEK

Leány:
1. KDG
2. Bolyai
3. Oladi
4. HBSZ

Fiú:
1. Gépipari
2. NLG
3. Orlay
4. Bolyai
5. KDG
6. Savaria
7. Herman
8. Hevesi

(A galériáért köszönet Morva Judit olvasónknak!)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!