Felszabadultan készülhetett a FIBA Europe Cup második csoportkörének ötödik fordulójára az Egis Körmend együttese. A vasi alakulat a K-jelű kvartettből már nem tudja kiharcolni a továbbjutást, így már csak a tisztes helytállásért hajthatott a Kijev ellen. Az ukrán csapat kiválóan szerepel az idei kiírásban, hiszen veretlen a csoportban. Matthias Zollner ígéretéhez híven igyekezett a szerda esti mérkőzésen mindenkinek lehetőséget biztosítani.

A vezetőedző ígéretéhez híven kivétel nélkül minden fiatal játékosát pályára is küldte. A vendégek már tartalékoltak, ugyanakkor a Körmend remekül kezdte a találkozót és a védekezése valamint támadójátéka nagyon jól működött. Gyorsan 10 pont fölé nőtt a vasi gárda előnye, amit a negyed végéig biztos kézzel őrzött a piros-feketék csapata.

A folytatásban is a hazai együttes dominált. A kemény védekezés kijevi játékosoknak, több ízben is emberről tüzeltek, rendkívül pontatlanul. A körmendi kosarasok ellenben nagy kedvvel játszottak. Varnado és Turner pontjával tovább meneteltek a piros-feketék, a szünetre így eldőlt a találkozó.

A szünet után már csak formalitás volt a mérkőzés. Mindkét csapat felszabadult kosárlabdával szórakoztatták a nézőket. A vezetőedzők minden játékosnak lehetőséget biztosított, többen éltek is vele. Teljesen megérdemelt győzelmet aratott a magyar bajnoki ezüstérmes.

Egis Körmend – BC Kijev Basket 96-74 (33-13, 27-19, 23-20, 13-22)

Egis Körmend: Turner 17/9, Edwards 7/3, Kastrati 16/6, Varnado 17/15, Taylor 11.

Cserék: Durázi 2, Ferencz 15/6, Németh 7/3, Filipovic 4, Takács -, Oroszi -, Martinez -.

Vezetőedző: Matthias Zollner

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!