Roger Federer 3000 dolláros (körülbelül 920 ezer forintos) pénzbírságot kapott amiért a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság keddi negyeddöntőjében káromkodott. 

A svájci teniszező a harmadik szettben ragadtatta el magát, a székbíró pedig – egy kollégája jelzése után –  figyelmeztette.

A 20-szoros Grand Slam győztes Federer hét mérkőzéslabdát hárítva, ötjátszmás csata után végül legyőzte az amerikai Tennys Sandgrent, így bejutott az elődöntőbe, amelyben pénteken a címvédő szerb Novak Djkokovics volt az ellenfele. A szerb azonban már megálljt parancsolt a svájcinak és 3 játszmában búcsúztatta.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!