Az eredmény ismeretében talán nem túlzás azt állítani, hogy az Egis Körmend mumusa lett a Pécsi VSK. A tavalyi évadot követően idén is megtréfálta a Baranya megyei csapat Matthias Zollneréket. Az idegenbeli vereségért joggal szerettek volna visszavágni Ferenczék, de végül egy labdás mérkőzések szenvedtek vereséget a Rába-parti kosarasok.

Pedig jól indult a találkozó számukra, Edwards és Turner ponterős játékának köszönhetően magához ragadta a kezdeményezést a Körmend. Sulovic faultját követően már nagyobb előnyben volt a házigazda. Igaz, a triplákkal adósak maradtak a vasi kosarasok, de jó védekezéssel kompenzálni tudták a vendégek pontos kinti dobásait.

A Pécs jól kapta el a fonalat a második negyed elején, így Matthias Zollner időt kért, ezzel ismét visszaállt a különbség. A szünetig a Körmend akarata érvényesült, igaz a PVSK ekkor már mezőnyben és a palánk alatti küzdelemben is felvette a versenyt Ferenczékkel. A szünet előtt Diggs a kiállítás sorsára jutott, ekkor a szurkolók azt hitték, hogy ez a találkozó zsebben van.

Nem így történt, mert a pihenőt követően tovább zárkózott a Pécs. Ráadásul pontszerzés terén egyre rosszabbul állt a hazai alakulat. Három percen keresztül nem találtak a körmendi kosarasok a gyűrűbe. Majd Varnado rázta meg magát és Bíró sportszerűtlen faultja után Edwards is jól büntetőzött. Az utolsó felvonás előtt 8 ponttal ment a Körmend.

Smith és Ciric talált be kintről, ezzel pedig újabb lendületet kapott a Pécs. A Körmend viszont egyre fásultabb játékkal próbálta megfogni a riválist. Az utolsó percekben már hol az egyik, hol a másik csapat állt jobban. Egy labdavesztést követően a vendégek támadhattak, amit Pongó fejezett be és ez az egy pont elegendő volt a pécsi sikerhez.

Egis Körmend – PVSK-Veolia 79-80 (23-15, 24-25, 21-20, 11-20)

Körmend: Turner 15, Takács K. -, Edwards 19, Varnado 20/3, Taylor 9
Csere: Ferencz 5/3, Durázi 4, Németh Á. 4, Kastrati 3
Vezetőedző: Matthias Zollner

PVSK: Ruják 10/6, Popadic –, Diggs 11/3, Budimir 14/6, Sulovic 6
Csere: Smith 23/12, Ciric 10/6, Pongó 6, Bíró –, Antoni –
Vezetőedző: Dragan Alexic

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!