A sereghajtó érkezett Szombathelyre a női amatőr élvonalbeli kosárlabda bajnokság 14. fordulójában. A vendég Szeged malmára hajtotta a vizet, hogy több meghatározó játékosát kellett nélkülöznie Szabó Lászlónak. A sérüléstől valamint iskolai elfoglaltságtól tizedelt SzoESE számára azonban csak a győzelem volt elfogadható eredmény.

Idegesen és pontatlanul kezdtek a csapatok. Mindkét oldalon tiszta dobásokat rontottak a játékosok, így az első kosárra kettő percet kellett várni. Ekkor Jakubovics talált be és adta meg a találkozó alaphangját. Ezután már a szombathelyiek akarata érvényesült és egy 10-2-es rohanás után már magabiztos előnyre tettek szert a hazaiak.

Az első negyedben még sok dobást rontott a SzoESE, azonban a folytatásban már ebben is feljavultak a vasi lányok. Ráadásul a Szeged együttesének nem ízlett a letámadás, amit a hazaiak trénere vetett be a győzelem érdekében. Ennek eredményeként tovább nőtt a különbség a csapatok között. Jakubovics kosara zárt a félidőt, duplájával 35-16-tal fordulhattak az együttesek.

A szünet után mindkét oldalon sok apró hibát követtek el a játékosok, ezt pedig könnyedén kihasználta az ellenfél. A nagy rohanásból a SzoESE jött ki jobban. Ekkor már Szabó-Haklits és Püspöki is rendületlenül gyűjtötte a kosarakat. A vendégek inkább a palánk közeléből tüzeltek, próbálták kihasználni a magassági fölényüket, de hiába.

Az utolsó játékrészre pedig elkészült az erejével az alföldi csapat, így a szombathelyiek már új játékelemeket is gyakorolhattak. Ráadásul több, rendkívül fiatal játékosoknak is lehetőséget biztosíthatott Szabó László vezetőedző. A találkozót a vasi együttes csapatkapitánya Szabó-Haklits Zsuzsa kosara zárta le és alakította ki a 68-40-es végeredményt.

SzoESE – Szegedi KE 68-40 (14-5, 21-11, 19-16, 14-8)

SzoESE: Jakubovics 17, Püspöki 16, Szabó-Haklits 15/3, Sándor 2, Plózer 8
Csere: Balogh V. 6, Koltay 2, Szabó K. 2, Soós -.
Vezetőedző: Szabó László

Szeged legeredményesebb játékosai: Váradi, Perényi, Ódry 10-10

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!